2009. szeptember 30., szerda

Vatikán által betiltva

Október 5-i megjelenéssel egy fantasztikusnak ígérkező könyvsorozat jut el a magyar könyváruházak polcaira, amit minden történelmet illetve thrillert kedvelőnek a figyelmébe ajánlok. Én a Bookline oldalán akadtam rá és rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert a szerzőpáros nem csupán egy fikcionalizált regényt írt, hanem eddig elveszettnek hitt történelmi dokumentumokra támaszkodva írták meg ezt a könyvsorozatot. MOst pár szót idéznék a Bookline-ról ennek kapcsán:

A sorozatról

Monaldi és Sorti, olasz történészházaspár levéltári kutatásai során egyedülálló dokumentumokra akadt: megtalálták Atto Melani elveszettnek hitt levelezését. Elhatározták, hogy egy regénysorozat formájában dolgozzák fel a híres kasztrált énekes életét, aki a Napkirály, XIV. Lajos legügyesebb kémje volt.

A hét kötetesre tervezett sorozat címei összeolvasva egy latin nyelvű mondatot alkotnak: Imprimatur secretum, veritas mysterium, unicum… A két utolsó könyv címét a szerzők teljes titokban tartják, és rajongóik egyik kedvenc szórakozásává vált világszerte, hogy megpróbálják kitalálni, mi lehet a két utolsó szó.

A könyvsorozat meglepő adalékokkal szolgál a pápák és az uralkodói családok kapcsolatairól és a 17-18. századi történeti események hátterében megbúvó, titokzatos összeesküvésekről. Európa történelmének egy eddig ismeretlen oldala tárul fel az olvasók előtt, ami minden eddiginél sötétebb képet fest az egyház politikai kapcsolatairól.

A korabeli egyházfők tevékenységére vonatkozó részletek a Vatikán haragját oly mértékben kiváltották, hogy a Szentszék nyomására a szerzőpáros könyveit hazájukban betiltották. Az Imprimaturt követő kötetek a mai napig nem jelenhettek meg Olaszországban. Mindeközben könyveiket újabb és újabb nyelvekre fordítják le világszerte, és az eladási listákon a legsikeresebb történelmi thrillereket is maguk mögé utasítják.

A siker titka azonban nem csak a könyv leleplező jellege. A szerzőpáros lebilincselő történeteiben a modern thrillerek izgalmát adó eszközök egész sora megtalálható, stílusos és kifi nomult rendszerbe foglalva. A sorozatból hamarosan fi lm készül Ben Kingsley és Tim Roth főszereplésével, Stephen Frears rendezésében. Az első rész 2011-ben kerül a közönség elé.

Szóval, ígéretesnek érkezik... ezt megszerzem magamnak!
Ne feledjétek: OKTÓBER 5!!!!!

A krimikirálynő élete

Thompson, Laura:
Agatha Christie - Egy angol rejtély
Megannyi váratlan fordulat, rejtélyes, máig felderítetlen szálak, és egy kivételes karakter a főszerepben: Agatha Christie, minden idők legolvasottabb írónője. A krimikirálynő életéről több mű is megjelent, ebben az átfogó életrajzban azonban Laura Thompson a család engedélyével először tesz közzé soha nem publikált dokumentumokat, levélrészleteket és naplóbejegyzéseket, melyek alapján nemcsak az életrajz eseményeit pontosítja, de megrajzolja egy, a kora társadalmi konvencióit merészen figyelmen kívül hagyó asszony alakját, és fényt derít Agatha Christie karaktereinek, regényeinek életrajzi forrásaira is. A könyv olvasmányos, magával ragadó stílusa az írónő munkáit idézi, a kötetet pedig izgalmas képanyag egészíti ki, részben először publikált fotókkal a családi albumokból - igazi csemege minden rajongónak!

A könyv várható megjelenése: 2009.október 15.

Minden valamire való Agatha Christie rajongónak kötelező olvasmány, amely már előjegyezhető a Bookline-on 3192 Ft-ért.

2009. szeptember 21., hétfő

A válasz arra a kérdésre miért is kell szilveszterkor buliznunk?


Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Kiolvastam: 2009. szeptember 20.




" Azok a rítusok és hiedelmek, amelyeket 'Az idő megújítása' cím alatt csoportosítottunk, végtelenül sok változatot alkotnak, és azzal nem is áltathatjuk magunkat, hogy összefüggő és egységes rendszerben kíséreljük meg a bemutatásukat. Ám dolgozatunk célja nem is kívánja meg, hogy e megújítás minden formáját bemutassuk vagy akár morfológiailag vagy történetileg elemezzük. Nem kell most tisztáznunk, miként alakult ki a naptár, s ugyancsak nem kell felvázolnunk olyan rendszert sem, amely magába foglalná a különböző népek eltérő felfogását az 'évről'. A legtöbb primitív társadalomban az Újév azonos az új termésre helyezett tabu visszavonásával: ezzel a kijelentéssel a termés ehetővé és ártalmatlanná válik a közösség számára. Ahol több gabona- és gyümölcsfajta terem, és egymást követő évszakokban érnek be, ott gyakran több újévi ünneppel találkozhatunk. Ez azt jelenti, hogy az idő felosztását azok a rítusok határozzák meg, amelyek az élelemkészletek megújítását irányítják. Azok a szertartások szabják meg tehát az időegységeket, amelyeket a közösségi élet folytonosságának teljességét hivatottak fenntartani."

Fülszöveg:
Az örök visszatérés mítosza az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot sem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, amelynek történelmét végtelen szertartásokból éli át újra és újra, s amelyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve örökké visszatér.
Az archaikus közösségből kiszakadt, 'történelmi' vagy modern ember vigasztalanul állna a történelem rémületével szemben, ha nem fogadna el valaminő világszellemet, hiszen tudása, mellyel felismerte emberlétének végleges voltát, nem kárpótolja a rászakadó szenvedésekért. A modern embert csak olyan szabadságfilozófia menti meg, amely nem zárja ki az isteni létezést. Ez a filozófia az archetipikus ismétlés hagyományos szellemét meghaladó zsidó-keresztény vallásos élményben: a hitben adatott meg az ember számára. A modern ember a bűnbeesés embere, s az archetípusok ismétlésének paradicsomából kiűzetve egyetlen segítsége maradt: a kereszténység. Az örök visszatérés élménye által az archaikus emberhez hasonlóan részese lehet a teremtésnek.

Értékelés:

Először a szerzőről ejtenék meg pár szót: Mircea Eliade (1907-1986) világhírű vallástörténész és író, Bukarestben született, ott kezdte tudományos pályáját. 1940 és 44 között az Antonescu-kormány képviseletében diplomáciai szolgálatot teljesített Lisszabonban és Londonban. A háború után Párizsban a Sorbonne-on, majd a chicago-i egyetemen tanított. Vallástörténeti kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegezetességeit vizsgálja.

Eliade könnyű nyelvezete még a kissé képzeletlenek számára is megfelelő olvasnivalót nyújt. Persze, ettől mondanivalója tudományos, de a nyelvezete megkönnyíti a megértését, amit ráadásul rengeteg, különböző kultúrákból vett példával támaszt alá, ami tovább szélesíti az olvasó látókörét.

Sok érdekes dolgot megtudhat belőle a kedves olvasó, s szokásaink, időfelfogásaink miértjeire is választ kaphatunk ebből a tanulmánykötetből, amely négy fejezetből áll: 1. Archetípusok és ismétlés 2. Az idő megújítása 3. szerencsétlenség és történelem 4. A történelem rémületében

Az érdekességeket és a címben feltett kérdésre adott választ nem lövöm le, járjon mindenki utána! Érdemes!

Összegzés:

Érdekes, könnyen és gyorsan olvasható, külcsínyre is megfelel a kívánalmaknak! De végül az értékelésemben csak 7 pontot ér el.

2009. szeptember 17., csütörtök

Egy igazi francia klasszikus


Corneille: Cid

Kiolvastam: 2009. szeptember 11.



" Vegyük fel újra a gyöngült harag keresztjét,
Bárhogy aggódom is, szólít a kötelesség.
Dicsérik, éltetik, s ujjongva hallgatom!
Néma becsületem, béna akaratom!
Szerelmem csönd legyen, hadd jajjgasson a bánat,
Legyőzött két királyt, de megölte apámat;
Olvasom kínomat e súlyos gyászruhán,
Az első hős tusa, íme ezt adta rám;
S hadd zengjék tetteit a nagyszerű vezérnek,
A tárgyak körben itt, csak bűnéről beszélnek.
Ti, akik híremért a vágytól óvtatok,
Fátyol, szalag, palást, sötétlő kárpitok,
Győzelmét hirdető díszek, fekete pompa,
Ti adjatok erőt gyászos feladatomra,
S ha majd diadalmasan a vágy új harcra kel,
Figyelmeztessetek mi az, mit tennem kell:
Diadalmas kezét támadjam és ne féljek."

A tartalom:
Sevillában járunk, ahol a betörni készülő mór sereg nagy gondot okoz a királynak. Ám a csata mellett természetesen a szerelem is megjelenik a műben, ami sose olyan egyszerű, mint az bárki első pillantásra gondolná... Dona Urraca szerelmes lesz a néhai hős, Don Diego fiába, Rodrigoba, ám magas társadalmi helyzete miatt a kapcsolat halálra van ítélve. Ezért Urraca úgy tekergeti a szálakat, hogy végül szerelme egy másik lányba, Ximenába szeressen bele, mert úgy gondolja így apadni fognak érzelmei Rodrigo iránt. Ám a házassági ajánlat előtt a két szerelmes apja összevész egymással, s Ximena apja pofon üti Rodrigo apját, aki a sértést vissza kívánja adni. Ám ő már megörgedett, így fiát kéri meg arra, hogy hívja ki párbajra szerelme apját. A harc eldől, Ximena apja meghal. Vajon képes lesz-e szerelmük túlélni ezt a tragédiát? Vagy örökre eltávolodnak egymástól? Esetleg Urraca vágyai felülkerekednek kötelességén, és mégis magának akarja majd Rodrigot?

Értékelés:

Az alaphelyzet ismerős: két szemben álló család, ahol a két gyerek szerelmes egymásba. Ám a borzalmas végkifejlet ebben a darabban elmarad. Ezt, azt hiszem elárulhatom.
A törénelmi hátterénél érdemes megemlíteni, hogy ebben az időszakban Spanyolország és Franciaország kereskedelmi kapcsolata igen jó volt, s ennek diplomáciai biztosítéka volt a királynő spanyol származása. A spanyol nyelv franciahonban igen divatossá lett, s ennek az általános divatnak az árama sodorja magával a spanyol tárgyú drámákat, így a Cid-et is. a helyzet azonban tovább bonyolódott azzal, hogy 1636 nyarán kitört a spanyol-francia háború, és a spanyol csapatok Párizs felé közeledtek. A király népszerűségét, tekintélyét erősen veszélyeztette, hogy felesége az ellenséges Spanyolország királyának a lánya. Ebben a kritikus időszakban jelent meg a Cid, s benne az akkor nagyon is aktuális alapkonfliktus.

A Cid-ben található egyik nagy dilemma, hogy családunkhoz (becsületünkhöz) vagy szerelmünkhöz (vágyunkhoz) legyünk-e hűségesek elsősorban? Persze, bármelyiket választja is az ember, mindenképp elveszít valamit. Cid a becsületét választja, de szerelmét pont ezért elveszíti. Így az élete értelmetlenné válik, s végig azért küzd, hogy visszaszerezze eltűnt boldogságát.

A mű nagyon élvezetes, jó volt olvasni! Habár, mint modernebb emberpéldány, sok mindennel nem tudtam egyetérteni, vagy talán nem tudtam teljesen felfogni. Ximena szenvedése persze, még érthető... no, de az örök bosszú már annyira nem. Mert ugye még mindig szereti Rodrigo-t, de közben meg bosszút esküdött... És persze, a szülőket sem értem: miért kell belekeverni a gyerekeket a maguk konfliktusába? Na, hát ezek voltak azok a részek, amikkel nem tudtam mit kezdeni. No, de persze erre meg az lenne a válasz, ha ezek nem lennének hol lenne a konfliktus? és a mű? Na, és persze tegyük azt is hozzá, hogy 300-400 évvel ezelőtt teljesen más volt a világ, mások voltak a konvenciók.

Összegzés:
Jó volt, jó volt. De azért nem hiszem, hogy unalmas napjaimban előveszem olvasni. Azt hiszem ezt inkább színpadon kell látni! De azért ajánlani tudom mindenkinek! Végülis úgyse vesz el sok időt, és tényleg élvezhető! Az értékelésemben 5 pontot kap.

Mindenkivel megesik

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Nos, ez csak egy rövid bejegyzés lesz. Azt hiszem el kellett jönnie ennek a pillanatnak is: nem tudtam végigolvasni a regényt. Ez a mű hibája lenne? Azt kell mondjam, hogy nem. Elkezdődött az egyetem és rögtön egy csomó olvasnivaló szakadt a nyakamba, nehezebbnél nehezebb szövegek, sőt szövegek igazi tömkelelege. Sajnos, így nem volt türelmem most még egy plusz olvasnivalóhoz, ami szintén nem egy könnyű olvasmány. Ezt 6 oldalból megállapítottam. Kicsit ide-oda csapongós, iszonyat hosszú mondatok, és még sorolhatnám. Még sose olvastam indiai irodalmat, így elvárásom se volt. Azt kell mondjam, ez egy olyan stílus, amit meg kell szokni, s a megszokáshoz türelem kell. NA, ez nekem most nem volt, illetve nincs. Persze, itt újból leszögezném, hogy nem a könyv hibája, hanem a körülményeké. Így értékelni se tudom a művet. MAjd egyszer, egy nyugodt, unalmas időszakomban mégegyszer nekifutok és majd akkor.

Majd most valami olyat választok, ami pihentető és képes feledtetni velem a kötelező irodalmak borzalmát. Vagy, ha nincs más, akkor a kötelezőkkel fárasztom majd a jónépet. :) Addig is olvassatok szorgosan!

2009. szeptember 5., szombat

Kétbalkezes tinilány, vámpírfiú és a szerelem



Stephanie Meyer: Twilight

kiolvastam: 2009. szeptember 4.




" Alkonyat van megint - mormolta. - Megint vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér. - Vannak dolgok, amelyeknek nem kell véget érniük - szűrtem az összeszorított fogaimon keresztül, mert abban a pillanatban teli lettem feszültséggel. Felsóhajtott. - Azért hoztalak el a bálba -kezdte lassan, mert végre elszánta magát, hogy válaszol a kérdésemre -, mert nem akarom, hogy bármiről is lemaradj. Ha megoldható, én nem akarom, hogy miattam kelljen lemondanod valamiről. Azt akarom, hogy úgy élj, mint egy emberlány! Azt akarom, hogy az életed olyan normálisan folytatódjon, mintha én meghaltam volnan 1918-ban, ahogy történnie kellett volna. Összeborzongtam attól, amit mondott, aztán dühösen megráztam a fejem. - És mégis, mit gondolsz, miféle fura párhuzamos világban mentem volna én el az iskolabálba saját szabad akaratomból? Ha nem lennél ezerszer erősebb nálam, akkor gondoskodnék róla, hogy ezt ne úszd meg szárazon. Egy pillanatra elmosolyodott, de a szeme komor maradt. -Nem is volt olyan rossz, te magad mondtad. - De csak azért nem, mert veled voltam. Egy percig hallgattunk: Edward a holdat bámulta, én őt. Bárcsak meg tudnám magyarázni neki, mennyire nem érdekel engem a normális emberi élet!"
Fülszöveg:
Forks fölött mindig felhős az ég, Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ideköltözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nemcsak a mindennapi csetlések-botlások fenyegetik.
Hanem Ő...
Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. Egy nap a legenda megelevenedik...

Értékelés:

Kezdjük azzal, ami a regény talán egyetlen pozitív tulajdonsága: a külseje. Nagyon szép kivitelben jelent a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. A kötet igazán kézbe való, hívogató, csábító... Jó ideig el lehet benne gyönyörködni!

De nem úgy, mint a regényben... Nem mondanám azt, hogy szerintem borzalmas. de nem is jó. Igen. A nem jó szerintem elég illedelmes kifejezés. Persze, itt leszögezném, hogy ez az én privát véleményem és nem akarok ezzel senkit se megsérteni, tekintve, hogy mekkora rajongó-tábora van... És pont ez az, amit nem értek! Annyi, de annyi jó ifjúsági könyv van és most mégis ez a mérvadó.

Pedig az írónak (végülis nevezhetjük így, mert van pár könyve) olyan, de olyan borzalmas stílusa van! A könyv olvasása közben az az érzésem támadt, mintha egy hisztis, hormonjaival küszködő lány blogját olvasnám az interneten. Jó, persze itt lehetne azt mondani, hogy ennek pont ez a lényege, mert egy hisztis, hormonjaival küzdő lány szemszögéből látjuk ezt az egész történetet és milyen jó írói fogás, hogy stílusában is bele tud illeszkedni ebbe a szerepbe. Na, de itt jön az, hogy az írói nagyságnak ezen keresztül is kellene érződnie. De mégis hol? Ezt mondja meg nekem valaki! HOL???

A tájleírások nagyszerűségében ( körübelül így néz ki egy: "minden zöldben játszott: a fák, a törzsüket borító moha, a lombsátor, a páfránnyal benőtt talaj. Még a levegő is zölden szűrődött át a falevelek között" és itt vége is a tájleírásnak) amiket már egy tizenöt éves, kisebb-nagyobb írói ambícióval megáldott tinédzser is szebben meg tudna fogalmazni. Legalább ebben megcsillogtathatta volna a szerző saját tudását. De persze, gondolom a tájleírás ma már nem divat. Hát, persze. Csak ez lehet a gond. De akkor nézzük meg a szereplőket! Az már csak divat, hogy tudjuk milyen jellemek szerepelnek a műben. De sajna, az Alkonyatban ebből a szempontból is csalódnunk kell... Meg tudjuk ugyan, hogy Bella kétbalkezes és Edward olyan, mint egy görög isten, de ez még nem jellemábrázolás, szerintem. Legalábbis én ezzel nem elégszem meg.

Amit még dícsérni szoktak ebben a könyvben, az a szerelemábrázolás... őőőő, hát nem tudom.... akik dícsérték, azoktól megkérdezném, hogy voltak-e már valaha szerelmesek vagy ha azok nem is, akkor olvastak-e IGAZI szerelmes regényt. Mert szerintem nem. Vagy nekik vajon tényleg csak a külsőségeket jelenti a szerelem? Mert a regényben folyamatosan csak annyit lehet olvasni, hogy ez az Edward milyen jól néz ki stb stb. És persze, az elválás fájdalmának leírása kimerül abban, hogy nem kap levegőt és fáj a mellkasa. Nem hiszem, hogy ennyivel le lehetne írni ilyesmit. De persze, lehet hogy csak az ő érzései ilyen szegényesek.

Vannak benne még idegesítő dolgok, például Bella viselkedése az apjával szemben (megsúgom: önző, folyton elégedetlenkedő. Mondjuk az apjának mindjárt jobb helyzete lesz a lánya szemében, mihelyt vesz neki egy autót). De végülis, ezt kell erősíteni a tinédzserekben... a mai világban.... Na, de ezt nem is részletezem tovább.

Összegzés:
Egy olvasásnak elment. Többnek nem hiszem. Abszolút tinédzser-regény, ennél nem több. Viszont még abból is a rosszabb fajtából van, szerintem semmiféle pozitív előképet nem állít a fiatalok elé. CSak a szerelem külsőségeit, a szülőktől való eltávolodást, a zárkózottságot. De lehet, hogy csak én várok el túl sokat az ifjúsági regényektől... MAjd igyekszem lejjebb tenni a mércét. De sajnos, erre a regényre minden reményem ellenére csak 3 pontot tudok adni. De ez ugye, szubjektív... Lehet, hogy valakinek meg ez lesz A REGÉNY.


2009. szeptember 3., csütörtök

Virág és cigaretta illat, tengerzúgás




Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya

kiolvastam: 2009. szeptember 3.





"Ez Manderley. Nyugalom, békesség, harmónia. Akárki él a falai között, akármennyi baj, gond éri, akármennyit kell küzdenie, szenvednie, ha mégannyi könnyet ont is és szomorúságot rejteget szívében, Manderley békéje nem bomlik meg, Manderley szépsége örök és változatlan.
A virágok ha meghalnak is, jövő tavasszal újra feltámadnak. A madárfészkek újra benépesülnek, a fák ismét kizöldülnek. A moha megnyugtató szaga érzik a levegőben, méhek zümmögnek, tücskök ciripelnek, szürkegémek építik a fészküket, pillangók táncolnak a pázsit fölött, pókok szövik finom hálójukat, és megrémült nyulacskák menekülnek vissza riadtan a bokrok közé. Orgona fog nyílni és akácvirág, és a fehér magnólia virágba borul az ebédlő ablaka alatt. Manderleynek senki és semmi nem árthat. Mindig itt fog rejtőzni az öböl mélyén, mint valami életre kelt mesekönyv. Az erdők védően állnak körülötte, a tenger pedig hol közelebb jön, hol visszahúzódik.
Maxim még aludt, nem akartam feleklteni. Hosszú, nehéz nap vár ránk. Országutak, sürgönypóznák, fárasztó forgalom, London. És ki tudja hova vezet ez az út. A jövő ismeretlen."

Fülszöveg:
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián - ez Manderley. De baljósan vöröslő rododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormolása - ez is Manderley. Szertartásos étkezések, vizitek és vendégfogadások, séták a Boldog-völgyben, és készülődés a jelmezbálra - ennyiből áll Manderley lakóinak élete, legalábbis a cselédség és a garden party szerencsés meghívottai szemében. Ám a mindvégig névtelen főszereplő, az érzékeny idegrendszerű új úrnő híven beszámol életének fonákjairól is: a titkos bűntudatról, a rettegéről, a névtelen szorongásról, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderley-től, mint a kényelem és a fényűzés. Mert félelem mérgezi az itt élők lelkét: a fiatalasszony a halálfej arcú Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott Rebecca kísértetétől - ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderley-re és kiűzetik onnan. Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg - de lényegében ő is MAnderley-t fél elveszteni, mint ahogy Manderley kedvéért tűrte oly' sokáig néma cinkosként, egy démoni asszony aljasságait. Sejti-e vajon, hogy -bár az igazságszolgáltatástól megmenekült- végül is ezért kell bűnhődnie, s éppen Manderley lángjánál - s vele együtt az ártatlanoknak is?
A Hitchcock-film alapjául szolgáló regény páratlan sikerét, a hátborzongatóan izgalmas cselekémyn mellett, bizonyára az is magyarázza, hogy rendkívül finom pszichológiával érzékeltette a harmicas évek Európájának szorongásos életérzését, gyáva meghunyászkodását - s tette ezt 1938-ban, egy évvel a Manderley-k egész világát felperzselő tűzvész előtt.

Értékelés:
Kezdjük azzal, hogy első látásra mi fogott meg a könyvben! Először is, az Európa Kiadó ennek a műnek az 1994-es kiadásához egy egész jó borítót kölcsönzött, ami a titokzatosság érzését ébresztette fel bennem. Sajnos, a borítót nem találtam meg az interneten elfogadható méretben, ezért két fajta borítót teszek fel: egy valószínű régebbi kiadásét normál méretben, és azt a borítót, ami az én példányomon is szerepel, de kisebb méretben kerül csak fel a cikk elejére.

Milyen volt a regény maga? Leginkább olyan semmilyen. Voltak benne jó részek és voltak benne rosszak is, ahogy az minden regényben lenni szokott. De nem tett rám olyan mély benyomást, mint amilyenre számítottam.

Nagyon tetszett hogy a műben nagyon fontosak az illatok. Szinte lépten-nyomon fel-fel bukkan egy-egy illat, olykor egész illatkavalkád. Nagyon kevés műre jellemző az, hogy a szaglás fontosságát ennyire előtérbe helyezi, pedig nagyon jó hangulatfestő eszköz és az ember még jobban bele tudja magát élni a regény világába. Hiszen a valóéletben is jelentősséggel bír (legalábbis nálam biztos): egy-egy illat behoz egy emléket, vagy elindít egy gondolatsort és nem tudunk betelni az illattal.
A regény másik, számomra nagyon tetszetős eleme, pedig az író idő- és valóságkezelése volt. A történet során egy-egy szituáció, tárgy, vagy illat előhívott a narrátor-főszereplő gondolataiból egy másik lehetséges valóságot, amely leginkább a "mi lett volna ha..." vagy a "biztosan most az történik, hogy..." feltételezésekből növi ki magát és teljesen eltávolítja a főszereplőt a való világtól, s ezt a másik valóságot kezdi el élni, amiből egy telefoncsörgés vagy hozzászólás zökkenti vissza a saját világába.
A visszaemlékezés is fontos szerephez jut a regényben. De nem a valódi múltra, hanem egy, a főszereplő által elképzeltre. Hiszen kit ne ihletne meg a hajdan jobb napokat is látott birtok? Kinek nem lódítaná meg a fantáziáját egy régi szoba, ami ugyanolyan állapotban van, mint ahogy előző tulajdonosa hagyta? Vagy egy zsebkendő, melyet egy régi kabát ujjában találna az ember és még mindig érezni lehetne rajta volt gazdájának parfümjét? Ki ne képzelné el a 90 éves öregasszony fiatalságát, amikor még nem volt vak, arca nem volt ráncos és képes volt a sétára, a lovaglásra és ott járkált Manderley falai között és ugyanazon az úton sétálgatott, mint most a főszereplő?


De aki egy pörgős cselekményre vágyik, az csalódhat ebben a könyvben. Itt nem is a külső történések a lényegesek, hanem inkább a lelki folyamatok: ki hogyan éli meg a kialakult helyzetet. Tulajdonképpen a 440 oldalas könyv első 300 oldaláral azt is lehetne mondani, hogy egy modernkori Jane Austen regény: szerelem, intrika, bizonytalanság. Az utolsó 140 oldal az, amelyben összesűrűsödik a tényleges cselekmény és az ember annyira a hatása alá kerül, hogy nem lehet letenni. Lehet, hogy ez volt a bajom a regénnyel: túl hosszúra sikeredett az eseménytelenség a regényben. De máskor biztosan jobban tetszett volna (mondjuk egy uncsi téli estén) de most valahogy nem volt a lassúsághoz kedvem. Szerintem még télen előveszem és majd akkor meglátjuk hogy teszett, mert biztos nem annyi pontszámot érdemel, mint amennyit most adni fogok.

Összegzés:
Végülis rosszat nem nagyon tudtam mondani erről a regényről, mert a stílusa nagyon jó és a hangulata mesterien van megteremtve. Sajna, azért ott van az a bizonyos de... szerintem most nem egyezett a könyv és az én hangulatom. Ez volt a gond. Majd újraolvasom, de addig is csak ezt a pontszámot tudom neki adni: 7 pont. Nektek is inkább egy őszi vagy téli esti olvasást ajánlanék... Akkor biztos nagyon átjön a hangulata!

Related Posts with Thumbnails