2009. október 27., kedd

Hellénekről szólj nékem, Múzsa!


Hérodotosz: A görög-perzsa háború

Kiolvastam: 2009. október 27.

(Jelenet:
- Annyira látszik, hogy bölcsész vagy! Nincs más épelméjű ember, aki saját akaratából ennek nekikezdjen.
- Pedig nem is olyan rossz...
- És még élvezi is! Hát, ezt nem hiszem el -hitetlenkedett, majd mosolygott és belekortyolt a kávéjába.
Hát, valahogy így reagálta le egyik barátnőm, amikor elmondt
am neki, hogy Hérodotoszt olvasok...)

"Xerxész napkeltekor italáldozatot mutatott be, majd megvárta azt az órát, amikor a városokban megtelik a piac és Epialtész tanácsára akkor támadott. Mert rövidebb ideig tart a hegyről leereszkedni, és az út is sokkal rövidebb, mint megkerülni a hegyet és felkapaszkodni a csúcsra. Így hát Xerxész barbár katonái támadásra indultak, a Leónidászt követő hellének pedig, akik a halálra készültek, sokkal előbbre nyomultak, oda, a hol a szoros kitágul. Mivel a védőfalat őrizték, az előző napokon a szűkebb részekre húzódva küzdöttek, ekkor azonban a hegyszoroson kívül fogadták a barbárokat, s igen sokat megöltek közülük. A perzsa csapatparancsnokok ugyanis korbáccsal és vesszővel hajszolták támadásra a katonákat. Sokan beleestek a tengerbe és vízbe fulladtak, s még többet a saját társaik tapostak halálra, és senki nem törődött a másik pusztulásával. Amikor ugyanis a hellének megtudták, hogy a perzsák megkerülték a hegyet és így őrájuk halál vár, erejük végső megfeszítésével, dühödt elszántsággal harcoltak."

Értékelés:

Nos, igen... sokan megkérdőjelezhetik most az épelméjűségemet, ahogy azt barátnőm is tette a kávézóban. És ezután felvetül a kérdés: De miért? És én erre azt az örökösen hajtogatott mondatomat venném elő: mert szeretem a történelmet. De miért pont Hérodotosz? Erre pedig úgy válaszolnék, ha most ez egy beszélgetés lenne és nem egy post, hogy: Erre több okom is van. Az első: még elsős egyetemistaként (hejj, az se most volt :) ) felvettem egy olyan általánosan művelő kurzust, aminek a Görög történetírás volt a neve. Az előadó valami fantasztikusan jó stílusban, érdekfeszítően adta elő a dolgokat és én akkor elhatároztam, hogy el fogok olvasni egy ókori történetírói munkát. Nos, hát innen az elhatározás. A másik okom pedig: annyiszor hivatkoznak Hérodotosz munkájára még napjainkban is, és ha már ennyi a hivatkozás, akkor az nekem még egy ok, hogy elolvassam. A harmadik okom: felvetődött bennem az az ötlet, hogy mi lenne, ha ezt a történeti munkát irodalmi műként olvasnám és értékelném (mert sose mindegy honnan nézzük...).

Nos, először annak a csodálatomnak adnék most hangot, ami mindig megrohan engem amikor ilyen régi műveket olvasok: TÖBB MINT KÉTEZER ÉVES!!!!!!!! Wow ... ez számomra olyan letaglózó, ha úgy komolyabban belegondolok. Mert persze mindig hajtogatjuk ezeknél az ókori műveknél hogy ez így időszámítás előtt ennyivel, ez amúgy... de ha tényleg, igazából belegondolunk, hogy ezek mit is jelentenek, akkor: wow.

Nos, Hérodotosz munkájáról, mint olvasmányról: hmmm.... nem egy olyan könyv, amit a tengerparti nyaralásra magaddal viszel. De ezt gondolom, ti is tudtátok. Vannak benne igazán nehéz részek, amiken csak az átlapozás segít (én is éltem ezzel a lehetőséggel, nemegyszer) ilyen például, amikor leírja milyen népek alkották Xerxész seregét, és alaposan leírja mindegyik öltözetét, fegyverzetét 4-5 oldalon keresztül... Nos, az első kettőt még becsülettel elolvastam, aztán inkább hagytam... Vagy ilyen átlapozós rész a II. könyv eleje, amikor is az egyiptomiakról beszél, de előtte még nyújt egy kis földrajzi áttekintést és tizen oldalakon keresztül ecseteli, hogy merre folyik a Nílus, meg milyen növényzet van meg ehhez hasonlók.

De azért voltak nagyon jó részei is: pl. ugyancsak az egyiptomiaknál amikor egy csomó helybeli szokással ismerteti meg az olvasót (pl. hogyan éltek, milyen volt a házuk, milyen kasztok voltak, hogyan temetkeztek, isteneikről, milyen szent állataik voltak stb stb) Vagy jó részek voltak még a Dareioszosak illetve a Xerxészesek: itt párbeszédek is voltak, szóval tényleg kezdett felvenni egy irodalmi vonalat. Ezek tényleg, egész olvasmányosak voltak. (egyébként itt egy megjegyzés: saját korában ez egy nagyon közkedvelt műnek számított, szórakoztatónak találták. "Mert ha kezünkbe vesszük könyvét, az utolsó szótagjáig kedvét leljük benne és mind többet szeretnénk belőle" -ezt írta róla az Augustus korabeli halikarnasszoszi Dionüsziosz. Szóval, egyfajta bestsellerként tartották számon.)

Nos, olvasásra azért nem ajánlanám az egész könyvet. Nekem leginkább a II., VII., VIII. könyve tetszett, szóval ha egyszer kezetekbe akarjátok venni, szerintem ezeket olvassátok.

Ja, a VII. könyv egyik epizódját vászonra vitték nem is olyan régen (egy vagy két éve?) 300 címmel. A filmet viszont bátran ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó, legalábbis nekem nagy kedvencem!




Összegzés:
Az említett könyvek nekem nagyon tetszettek, de voltak benne olyan könyvek is, amiken úgy kellett magam átszenvednem és elég sok oldalt kellett átlapozzak a túl sok részletezés miatt. Így végülis az értékelésemben 4 pontot kap

2009. október 24., szombat

Semmi sem az, aminek látszik


Ian McEwan: Vágy és vezeklés

kiolvastam: 2009. október 24.


"Legegyszerűbbenn úgy lephette volna meg Leont, hogy ír neki egy novellát, a kezébe nyomja, és nézi, miközben olvas. A cím betűi, az illusztrált fedőlap, az összefűzött oldalak- már ebben az egy szóban is benne van mindaz a vonzón rendes, behatárolt és kezelhető forma, amit a drámaírás kedvéért elhagyott. Az elbeszélés egyszerű és közvetlen, nem enged befurakodni semmit szerző és olvasó közé; nincsenek külön becsvágytól hajtott vagy éppen ügyetlen közvetítők, nem szorít az idő, nem korlátoznak hiányzó eszközök. Az elbeszélést csak kívánni kell, aztán le kell írni, és máris magáénak mondhatja bárki a világot; a színházban viszont azzal kell boldogulni, ami az ember rendelkezésére áll: nincsenek lovak, falusi utcák, sem tengerpart. Függöny sincs. Most, hogy már kső, napnál világosabb: az elbeszélés a telepátia egyik formája."

Fülszöveg:

A tizenhárom éves Briony meglesi nővérét, amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis ház parkjának ékes szökőkútjába merül. A kislány a nap folyamán más rejtélyes eseményeknek is a szemtanúja lesz, és gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és ekkor Briony döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek a jóvátételéhez egy élet is kevés... A Vágy és vezeklés lebilincselőn ábrázolja a gyermekkor végét, azt a pillanatot, amikor első komoly döntésünk súlya ránk nehezedik. Vajon hazudhatunk-e magunknak egy életen át?


Értékelés:

Ian McEwan regénye egyszerűen szólva: mestermű! Ilyen magával ragadó művet ritkán olvas az ember. Már régóta szemezgettem vele a könyvtár polcain, s végül rászántam magam: kivettem. aztán kicsit megrettentem, amikor pár értékelést elolvastam a műről: nem igazán volt dicsérve. Megijedtem, hogy lehet hogy rosszul választottam.

Aztán belekezdtem, és már a második oldal után belefeledkeztem... Először nem is annyira a téma, ami megfogott, hanem a stílus: McEwan rengeteg mondata kényszerített a töprengésre és a rácsodálkozásra. Briony alakja pedig önmagamra emlékeztetett: én is állandóan a saját történeteim felett töprengtem és fantáziáltam és írtam, sokszor kizártam a valóságot és csak a képzeletemnek éltem. Briony is ugyanezt teszi gyermekként és később is.

Az egész elbeszélés az általunk elképzelt lehetséges valóságot és a valóvilág viszonyát tárgyalja. S végig a gyermek, nővérét megleső Briony pozícióját felvevő olvasó végigkíséri a történetet: Brionyét, Ceciliájét és Robbie-jét is, s aztán, akárcsak Briony, rájön, hogy ez a történet, amit megfigyelt, lehet hogy nem is úgy zajlott le, ahogy gondolta. (ezt nem vagyok hajlandó megmagyarázni, mert azzal a poént lőném le. Legalábbis szerintem az utolsó fejezet nagyban megváltoztatja az olvasó és a történet viszonyát, és nagyon ledöbbenti az embert. Aztán végül belenyugszunk az egészbe, hogy igen, ennek így kellett történnie, ez a való élet...)

A regényben igazából a jellemábrázolás nem jut nagy szerephez, de itt igazából nem is ez a lényeg, hanem a megfigyelői pozíció: egy kívülálló valóban helyes következtetésekre tud jutni? Valóban az történt, amit látott? Valóban helyesen tudja értelmezni a látottakat? . És persze ne feledjük azt a kérdést sem, hogy egyetlen egy hiba mennyire tudja meghatározni az életünket? S képes vagyunk-e szembenézni életünk tévedéseivel? S ezek a hibák mennyiben képesek megváltoztatni mások sorsát? Azt hiszem McEwan elég kérdést igyekszik műve középpontjába állítani, s ezáltal el is feledkezünk az aprólékos jellemábrázolás igényéről. Én egyáltalán nem hiányoltam az olvasás során (pedig erre nagyon allergiás vagyok). De tényleg! Ez úgy fantasztikus, ahogy van: nem kell sem többnek, sem kevesebbnek lennie.

Ez a regény sem úszta meg a megfilmesítést. 2008 januárjában tűzték műsorukra a magyar mozik a Keira Knightley (Cecilia) és James McAvoy (Robbie) főszereplésével készült filmet. Tanácstalan vagyok, hogy megnézzem-e, mert ezek a megfilmesítések nagy csalódások nekem... mindegyik olyan hatásvadász, és teljesen elhagyja a művek lényegét. Hát, ezen még filozom egy kicsit. Addig is, akiket még nem ijesztett el Hollywood és a "csodás" feldolgozások, iderakom a film trailerjét, döntse el mindenki maga mennyire bírja gyomorral Hollywood regényekhez fűződő viszonyát:





Összegzés:

Teljesen a hatása alatt voltam és vagyok is (az elolvasása után). Megrázó, elgondolkodtató, szépen, nagy igénnyel megírt mű. Ez A REGÉNY számomra. Szóval, ha tehetném 11 pontot adnék neki, de mivel csak 10es a skálám, ezért a lehető legmagasabb pontot adom neki, ami messze nem tudja kifejezni mennyire tetszett! Mindenkinek ajánlani tudom!!!! Olvassátok!!! Szóval, az értékelésemben 10 pontot kap és egy nagy WOW -t! :)

2009. október 22., csütörtök

Jön, jön a botránysorozat második része!!


Majdnem el is felejtettem írni, hogy a Monaldi&Sorti neve alatt futó sorozat második része, a Secretum hamarosan boltokba kerül Magyarországon is. Akinek bejött az Imprimatur, azok novemberben örülhetnek, mert lesz könyv, amivel szórakoztathatják magukat ezekben a ronda időkben.

Aki még egyik könyvet sem olvasta, sose késő! :)

Szóval, a Secretumért november 16-án kezdődik a nagy hajsza! Az ára 4999 Ft (kicsit borsos ár, még szerintem számíthatunk a további emelésekre, ahogy az a sikerkönyveknél lenni szokott), de a Bookline-on megrendelhető 20% kedvezménnyel, 3992 Ft-ért.

Ja, és hogy miről szól a második rész?

Róma, 1700 júliusa. Atto Melani, a Napkirály titkosügynöke az európai politikai elit legfontosabb tagjaival Spada bíboros villájába érkezik, hogy részt vegyen a bíboros unokaöccsének az esküvőjén. Az ünneplés azonban csak ürügy, mindenki a pápa súlyos betegségével, és a spanyol király közelgő halálával foglalkozik. Károlynak ugyanis nincs örököse, és Lipót császár valamint Lajos király, akik közt a Vatikán vállalta fel a közvetítő szerepét, egyaránt igényt tartanak a trónra. Melani apát titkos mesterkedéseivel egy olyan összeesküvést indít útjára, amely akár az egész kontinenst a háború torkába sodorhatja.

2009. október 21., szerda

Summája Karthagó várának...


Gustave Flaubert: Szalambó


kiolvastam: 2009. október 21.

" Mintha istenek ereje szállta volna meg, szemébe nézett, úgy kérte szapora és büszke szavakkal, úgy követelte a zaimphot. Matho nem hallotta; nézte, a test és az öltözék egy volt előtte. A könnyű szövetek selymes fényében, akárcsak bőrének tündöklésében, volt valami különös, ami csak az övé lehetett. Szeme gyémántjai csillogtak, körmeinek fényében mintha az ujjain tündöklő drágakövek árnyalata folytatódott volna, tunikájának két csatja, kissé megemelve, egymáshoz közelebb szorította kebleit, s Matho gondolatai e keskeny völgybe vesztek, hol a leereszkedő fonal smaragdlapot tartott, mely alább átlátszott az ibolyaszínű fátyolszöveten. Fülönfüggőként két zafírt viselt, bennük egy-egy folyékony illatszerrel teli üreges gyöngy. A gyöngy nyílásán át ki-kihulló csöppecske mezítelen vállát permetezte. Matho a csöpp hullását figyelte. Leküzdhetetlen kíváncsiság vonzotta, s mint a gyermek, aki sosem látott gyümölcs felé nyúl, reszketve, ujjheggyel könnyedén megérintette melle kivágását; a kissé hűvös hús rugalmasan engedett. Ez az érintés, noha alig volt érzékelhető, lénye mélyéig megrázta Mathót. Egész megrendült lénye hajtotta Szalambó felé."
Fülszöveg:

Karthagó a mérhetetlen gazdagság városa, lakói mindent megkapnak ami szem-szájnak ingere. Ám egy nap az általuk felfogadott zsoldoshadsereg ellenük fordul. Ebben a szörnyűséges, irgalmat nem ismerő háborúban szerelem szövődik, ami a háború mocska és szennye közt is tiszta marad, s vágyik a beteljesülésre.

Értékelés:

Ha azt halljuk Flaubert, mindenkinek (legalábbis legtöbbünknek) Bovaryné, a saját unalmas világa elől a romantikus regényekbe menekülő asszony alakja jut eszébe. Vagy ha még egy kicsit kutakodunk Flaubert neve után, talán eszünkbe jut, hogy "Mintha az Érzelmek iskoláját vagy mit is ő írta volna, nem?" És akkor itt ki is merülünk (persze, tisztelet a kivételnek :) )
Nos, töredelmesen bevallom, Szalambó című művéről én se hallottam eddig (most is csak a könyvtárban való hosszas kutakodás után akadt kezembe ez a mű). De nem is nagyon reklámozzák, még a magasabb irodalmi körökben sem, szóval nem feltétlen a mi hibánk. Legalábbis, én így látom.

Nos, miután eleget elmélkedtünk azon, hogy Flaubert életműve mennyire el van hanyagolva (méltánytalanul), talán rá is térhetnénk erre a szóban forgó műre. Hol is kezdjem? Talán, ott, hogy mi fogott meg benne? Mi késztetett arra, hogy elolvassam? Hát, a történelmi háttér mindenféleképp előny a szememben. Kr. e. 238 körül játszódik a történet, Hannibál a karthagói hadvezér gyermekkorában. És persze, a helyszín Karthagó (ezt külön ki kell emeljem, mert nagyon jó volt ebben a ronda, szürke időben egy meleg, egzotikus helyről olvasni). Hát, ezek vezettek az elolvasásához. No, meg Flaubert neve (egy kicsit sznob dolog, tudom, de nekem az író mindig fontos, különösen a szépirodalmi műveknél, mert akkor kb tudom mire számíthatok)

Ahogy olvastam, rájöttem (már megint) hogy Flaubert stílusát mennyire szeretem! Imádom, hogy olyan részletes, nagy gonddal megírt, gyönyörű szép tájleírásai vannak! Mintha egy festményt látnék magam előtt! Gyönyörű, gyönyörű! Ahogy olvastam, szinte éreztem a homokot a lábam alatt, a fűszeres illatot, a meleg sivatagi fuvallatot az arcomon, és megelevenedett előttem Karthagó elfeledett városa! A csataleírások is fantasztikusak voltak, mintha én is ott lettem volna, olvasás közben a szívem a torkomban dobogott. Flaubert igazi mestere az életre keltésnek!

De ez a szereplőkre annyira nem áll... szerintem. Nekem a szereplők csak regényalakok maradtak, habár szépen megrajzoltak. De nem élő emberek! Én az olyan szereplőket szeretem, akik akár a mi világunkban is létezhetnének, s nemcsak az irodalmi valóságban. Tudom, tudom, hogy Flaubert pont az aprólékos lélekrajzról ismeretes, de én ezt akkor se találtam meg, mondjon bárki bármit. Például a címszereplő, Szalambó alakja ... hát, nekem inkább egy bábunak tűnt végig, akit ide-odarakosgatnak, mintha nem is lenne jelleme se. (habár, az ellenvetéseket azért szívesen fogadom)

Látszik az egész regényen, hogy Flaubert komoly kutatómunkát végzett a hitelesség érdekében, s én pont azt sajnálom, hogy ez a sok kutatás mind háttérbe szorul, mert ez a történelmi kor inkább csak keretet ad ennek a szerelmi történetnek. Pedig milyen jó lett volna, ha kor került volna előtérbe! No, de ez az én személyes véleményem.

A regényből egyébként opera is készült (szóval, megoperálták. :) csak így hippolitosan :) ) A zenét Ernest Reyer komponálta, s a librettoját Camille du Locle írta. 1890-ben mutatták be először Brüsszelben.

Összegzés:

Nekem nagyon tetszett! Mondjuk, elfogult vagyok, mert imádom a történelmi regényeket (mint azt már párszor kifejtettem...) , így elsősorban azoknak ajánlom, akik ugyancsak szereti a törit, a csihipuhit meg az ilyesmiket. Aki inkább romantikusabb alkat, annak meg ott van a szerelmi szál (lehet, hogy ők jobban értékelik, mint én). Aki meg más kategóriába tartozik, azért annak is ajánlom! :) Nos, az értékelésemben a fentebb említett hiányosságok miatt (történelem elhalványulása a szerelmi szál mellett, illetve a jellemábrázolás néholi mesterkéltsége) 8 pontot adok neki.

2009. október 20., kedd

A meséket is a győztesek írják


Gregory Maguire: A boszorkány- A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora

kiolvastam: 2009. október 19.

"- Úgy van, Elfaba -dugta zsebre a kezét Boq. - Mit akarsz tőle?
- A nővérem cipőjét. Engem illet.
Boq ugyanolyan meglepettnek látszott, mint Glinda.
- Sose érdekeltek a cipők.
- Hát, talán most lettem elég érett, hogy belépjek a smaragdvárosi társadalomba, és rendezzek egy bált. -De nem akarta megbántani Boqot. -Személyes ügy, Boq. Kell nekem az a cipő. Apám készítette és most engem illet, Glinda meg az engedélyem nélkül odaadta ennek a lánynak. És jaj Mumpicföldnek, ha a cipő a Varázsló kezébe kerül. Hogy néz ki ez a Dorka?
- Imádnivaló. Szókimondó és egyszerű, mint a mustármag. Nem hiszem, hogy gondja lesz az úton, bár Smaragdváros messze van egy gyereknek. De én mondom, akivel találkozik, mindenki segít majd neki. Addig beszélgettünk, míg a hold is felkelt. Az otthonáról, Ózról meg hogy mire számíthat az úton. Ezelőtt nem nagyon utazott még.
- Elbűvolő. Jó neki.
- Megint a szokásos terveid egyikét szövöd? - kérdezte Milla hirtelen, óvatosan. -Tudod, Elfaba, amikor nem jöttél vissza Smaragdvárosból Glindával, mindenki azt hitte, hogy megőrültél és orgyilkosnak álltál.
-Az emberek szeretnek spekulálni, mi? Ezért nevezem magam most Boszorkánynak: a gonosz Nyugati Boszorkány. HA az emberek úgyis őrültnek tartanak, miért ne húznék hasznot belőle? Felszabadít a konvenciók alól.
- Te nem vagy gonosz -jelentette ki Boq.
- Honnét tudod, rég nem találkoztunk - mondta a Boszorkány, de rámosolygott."

Fülszöveg:
Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán mit jelent gonosznak lenni? Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újraértelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.

Értékelés:

Hogy is kezdjem, hogy ne tűnjek túl elfogultnak: FANTASZTIKUS REGÉNY!!!!!!!!!!!!!!!!!!! hát, talán ez így kicsit erős kezdés, de teljesen igaz! Én teljesen belehabarodtam ebbe a történetbe, a kedvencemmé vált. És hogy mi is volt a jó benne?

Hát, kezdjük azzal, hogy maga az ötlet: szerintem érdekes és izgalmas dolog egy már korábban megteremtett mesehős történetét megírni, hogy hogyan is jutott oda, ahol a mesében találkozunk vele. Hogy ment a sora? Milyen volt az élete? Az ilyen történetek engem mindig megragadnak. Nálam, már itt nyert ügye volt a dolognak. De persze, hiába jó az ötlet, ha nem jó a kivitelezés... nos, Maguire esetében ilyen nem fordult elő. A stílusa lenyűgöző és nem tudok más szót használni rá: fantasztikus!! A regény nem egy kis bugyuta mese: nem , ez egy komoly történet, a helyszín ellenére. Hogy is fogalmazzam meg? Maguire egy olyan történetet mesél el, ami akár a mi világunkba is teljesen működőképes lenne: ugyanolyan társadalmi, politikai problémákkal küzd Óz Birodalma is, mint a mienk. És emiatt az ellentét miatt (egy mesés környezet, illetve a mi világunkban használatos kifejezések, problémák) sokszor nagyon humorossá válik a történet. Mondok egy példát: ez Elfaba, azaz a gonosz Nyugati Boszorkány és Dorka párbeszéde:
"- Te vagy Dorka, akinek a háza kényszerleszállást hajtott végre a húgomon!
- Hát, jogi értelemben nem az én házam -felelte Dorka - sőt, mégcsak nem is Emmi nénié és Henrik bácsié, talán csak az ablakok meg a kémény. A Witchitai Állami Banké a jelzálog, így őket terheli a felelősség. Már ha kapcsolatba akar lépni valakivel"
A két világ erős kontrasztja nagyon jó humorforrás, szerintem. Még ehhez hasonlóan vicces volt, amikor Elfaba beállt az ellenállók közé, és hogy úgy mondjam, valódi terrorista lett.
Szóval, van itt szórakozás bőven.

Persze, ne értük félre a dolgokat: ez nem paródia! Igaz, vannak benne ilyen vicces részek, de elsősorban nem ez uralkodik a művön. Ez a regény nagyon különleges, műfaji besorolásként talán én is a New York Newsday -jét fogom használni: " egyszerre fantasy thriller, pszichológiai tanulmány és politikai tanmese." Talán ez fedi le legjobban, hogy mi is ez. De szerintem még ennél is sokkal több!

És hogy miért adtam a fenti címet a bejegyzésemnek? Nos, mert ha valaki elolvassa ezt a regényt, rájön, hogy a mese (természetesen csak ebben a kontextusban, nem L. Frank Baum műveként) nem más, mint propagandamese: a Varázslót jószínben tünteti fel, a nyugati és a keleti boszorkány pedig gonosz. Nos, ebben a regényben a Varázsló nem olyan jóságos, mint a mesében: egy igazi zsarnok, aki egész Ózt az uralma alá akarja hajtani és csak az embereket ismeri el értelmes lényeknek, a beszélő Állatokat csak sima állatoknak tartja. Neki is van titkos kémrendszere, amivel minden árulót képes elfogatni, aztán eltenni láb alól. Szóval, egy igazi diktatúrát teremtett. A Boszorkány valójában nem gonosz (legalábbis az én olvasatomban) : ő a mesében azért jelenik meg gonoszként, mert a Varázsló esküdt ellensége. No, de feltétlen gonosznak kell gondolnunk, aki ellenáll egy zsarnoknak? Érdekes, hogy a regényben is magát gonosznak nevezi. Mert úgy tartja, hogy neki nincsen lelke. Pedig ez nem így van: aki képes sajnálatot érezni egy, az anyjától elszakított oroszlánkölyökért, vagy képes szerelembe esni vagy képes harcolni egy jobb világért az az én szememben nem lehet gonosz. Ő ugyanolyan jó volt, mint más emberek, sőt még azoknál is jobb: ő mindvégig kitartott a hitbéli meggyőződése mellett, sose hunyászkodott meg senkinek.

Maguire regényének csodája még a szereplőkben is megmutatkozik: mind, de mind egytől egyig hús-vér, igazi ember! Én egyáltalán nem éreztem az alakjainak a mesterkéltségét. Egyik sem fekete vagy fehér: nagyon árnyalt jellemek, amelyeknek egyaránt megvannak a jó és rossz tulajdonságaik is és képesek változni (ugyan nem mindig jó irányba, de ez az életben is azt hiszem így van).

A regény olvasása során sok gondolat felötlött bennem a hatalomról, a beilleszkedésről, a szeretetről, a meggyőződésekről, a jóságról, a gonoszságról, a változásokról, a megbocsátásról és úgy magáról az életről. Azt hiszem, ez a regény több, mint szórakoztató irodalom. Sokkal több.

Ja, majd elfelejtettem írni: a regényből musical is készült, amit nagy sikerrel mutogatnak a Broadway-n és Londonban is! Szóval, ha arra jártok...
Addig is itt van egy link, amin a londoni bemutató előzetesét láthatjátok:



Összegzés:

Csak annyit mondhatok, hogy ha még nem olvastátok, feltétlen tegyétek meg, mert tényleg fantasztikus! Ez a regény tényleg minden egyes forintját megéri! Sokat vesztetek vele, ha ezt kihagyjátok! Nos, szerintem mindenki számára világos, hogy az én értékelésemben hány pontot is kap ez a mű, de azért ideírom: 10 pont.

2009. október 18., vasárnap

Özönlenek a vámpírok

A vámpír rajongók örülhetnek, hiszen az ősz beköszöntével rengeteg új vámpíros könyv megjelenésével kedveskednek a kiadók a hátborzongató történetek kedvelőinek! Hát, akkor lássuk is a felhozatalt:

1. Stephanie Meyer: Eclipse

Várható megjelenés: 2009. október 30.
A keményfedeles ára: 5999 - Ft, ( a puhakötéses 1000 Ft- tal olcsóbb), de a Bookline-nál kedvezményesen megrendelhető 4800 Ft-ért

Tartalom: ( a bookline oldaláról)
Miközben Seattle-t rejtélyes gyilkosságsorozat tartja rettegésben, és egy gonosz vámpír még mindig nem adta föl, hogy bosszút álljon rajta, Bellát továbbra is minden oldalról veszély környékezi. És mintha ez nem lenne elég, kénytelen választani Edward iránt érzett szerelme és Jacobbal való barátsága között – és közben tudja, ennek a döntésnek az lehet a következménye, hogy újra lángra lobban az ősi ellenségeskedés a vámpírok és a vérfarkasok között. Miközben vészesen közeledik az érettségi időpontja, Bellára még egy további döntés is vár: választania kell élet és halál között. De vajon melyik melyik?

Azok az olvasók, akiket rabul ejtett az Alkonyat és az Újhold, ugyanilyen mohón falják majd Stephenie Meyer magával ragadó vámpír-történetének rég várt harmadik kötetét, a Napfogyatkozást is.

2. Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz

Várható megjelenés: 2009. október 31.
Ára: 3499 Ft, de a Bookline -nál kedvezményes áron kapható 2800 Ft-ért

Tartalom (a Bookline-ról másolt):
Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

"Átütő, megindító - egyszerűen fantasztikus" Lara Adria

3. Richelle Mead: Vámpírakadémia

Várható megjelenés: 2009. november 12.
Ára: nos, ezt nem sikerült megtalálnom... (de 20% kedvezménnyel megrendelhető az agavebolt.hu -ról)

Tartalom:
Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője. Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. De a kapukon belül sem veszélytelen az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.

4. L.L. Hamilton, C. Harris, M.J. Davidson: Karó

Várható megjelenés: 2009. november 28.
Ára: 3500 Ft, de a Bookline-on kedvezményes 2800 Ft-os áron megrendelhető

Tartalom:
"Öt szexi vámpírtörténet, két extra csemegével: egy új Anita Blake, és egy új True Blood / Sookie Stackhouse sztorival fűszerezve!”

5. Claudia Gray: Nézz az égre- Stargazer

Várható megjelenés: 2009. november 15.
Ára: 3000 Ft, de a Bookline -on akciósan is megrendelhető 2400 Ft-ért

Tartalom:
Az Evernight időtlen falai között mindenkinek van rejtegetnivalója.
Különösen alakul Bianca és Lucas titkos viszonya. A lány furcsa alkut köt Balthazarral, akit a múltja kísért. De minden veszni látszik, amikor az akadémiára gonosz erők támadnak. Mindennek legmélyén pedig egy borzongató rejtély lappang: Bianca születésének titka.

Ha mindenütt titkokba ütközöl…
Ha már senkiben sem bízhatsz…
Ha a csillagok az egyedüli barátaid…
Ha félsz, hogy elvéted az utad…
NÉZZ AZ ÉGRE!

Olvass ki múltat és jövőt!

Nos, kedves vámpírimádók, gyűjtsétek a zsebpénzeteket, mert ez a két hónap a tiétek!

2009. október 14., szerda

Amit a Vatikán nem szívesen olvas


Monaldi & Sorti: Imprimatur

kiolvastam: 2009. október 14.

"Már nem akarok hírlapíró lenni. S nem csak azért, mert a hittel összeegyeztethetetlen kétségeim támadtak, hogy nem a csillagok szeszélyei irányítják sorsunkat. Valami más oltotta ki bennem a lángoló vágyat.
A hírlapokban, melyeket a Donzello-beli kaland után nagy számban olvashattam, semmit sem találtam mindabból, amit Atto elmondott nekem. S most nem a tényekre gondolok: már akkor is tudtam, hogy az uralkodók és az államok valódi titkai soha nem kerülnek be az utcán árult röplapokba. A hírlapíró összefoglalóiból leginkább a gondolkodás bátorsága hiányzott, a tudásszomj, az elme becsületes, merész próbatétele. Nem mondom, hogy minden hírlap haszontalan, de nem azoknak valók, akik tényleg az igazságot keresik.
Szerény erőmmel biztosan nem tudtam volna megváltoztatni a dolgok állását. Ha valaki venné a bátorságot és kiteregetné a Fouquet és Kircher, Mária Terézia és XIV. Lajos, Orániai Vilmos és XI. Ince személyét övező rejtélyeket, azonnal letartóztatnák, láncra vernék, és mindörökre a bolondok közé zárnák.
Igaza volt Attonak: a hírlapírót nem segíti, ha ismeri az igazságot. Éppen ellenkezőleg: csak hátráltatja.
A tudás birtokosának a hallgatás az egyetlen menedéke."

Fülszöveg:

Róma, 1683. szeptember 11. A város lakói aggódva várják a híreket Bécs felől, ahol a török seregek a katolikus világ utolsó fellegvárát ostromolják. eközben egy római fogadóban gyanús körülmények között meghal egy férfi, és a vendégeket pestisjárvány veszélye miatt karanténba zárják. Vesztegzár alá kerül Melani apát is, a Napkirály titkosügynöke, aki elhatározza, hogy utánajár, mi áll a titokzatos haláleset hátterében. Végeláthatatlan bolyongásba kezd a Róma alatt megbúvó föld alatti járatokban, és közben olyan rejtélyek nyomára akad, amelyek nem csupán az ott lakók, de egész Európa sorsát meghatározhatják. Az Imprimaturt Olaszországban a Vatikán nyomására betiltatták, miután rádöbbentek, hogy olyan titkokat tár fel, amyelek újraírják a 17. század Európájának történelmét. Ez amesterien megírt thriller eddig 45 országban jelent meg és több millió példány fogyott belőle világszerte.

Értékelés:

Az Imprimatur a Nyitott Könyvműhely Kiadó gondozásában jelent meg és meg kell mondjam nagyon szép munkát végeztek! Elképesztően gyönyörű borítója van a könyvnek, amit órákon keresztül el lehet nézegetni! És (sajnos ma az ilyesmit is meg kell jegyezni, mert ritka) meglepő, hogy nincs benne elütés (vagy ha van is, elképesztően minimális). A kiadó munkája csillagos ötöst érdemel!

Nézzük magát a regényt! Nehéz helyzetben vagyok az értékelésben, mert az elégedetlenségemet nem tudom, hogy minek a számlájára írjam: vagy tényleg nem egy nagy durranás, vagy csak a várakozás keltette bennem a csalódottságot... Mondjuk, az utóbbi ok bizonyosan közrejátszott a művel kapcsolatos viszonyomhoz, mert ugye jó nagy visszhangja volt a könyvnek már a megjelenése előtt, s így a kis elmémben egy meglehetősen mitikus könyv képzetét keltette, és alig vártam, hogy beleolvashassak vagy csak hogy kézbe vegyem.

Megmondom mi a problémám. Először is: nagyon, de nagyon lerí a regényről, hogy egy történész házaspár írta, akik habár korábban újságíróként működtek, aminke ugyan van köze az íráshoz, de mégsem egy írói előéletnek tekinthető... Ugyan próbáltak Umberto Eco kissé barokkos nyelvezetéhez közelíteni (de hál'Istennek) ez nem jött össze. Néha egy történelem óra benyomását kelti a mű, és gondolom én, a gyengébb felfogó képességű olvasó kedvééért, egy -egy közismertebb történelmi tényt többször is elismételnek, ami így néha a könyökömön jött ki. Persze, értem én, hogy nehéz dolog egy történelmi regényt úgy megírni, hogy azt minél szélesebb olvasói réteg képes legyen felfogni és így mindenféle történelmi magyarázatot az alapoktól kell elkezdeni, hogy végül megértse az igazán újdonságot jelentő dolgokat, de ez a szájbarágás szerintem enyhén túlzás volt.

Meg a másik problémám: én nem hiszem el, hogy létezett (vagy akár ma létezne) egy olyan személy, aki a korának kül- és belpolitikai eseményeit, összefüggéseit, viszonyait ennyire világosan látná... A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeket a politikai eseményeket csak egy bizonyos idő távlatából (minimum 200 év) lehetséges ennyire átlátni. Még a világháborúk összefüggéseit, kapcsolatrendszereit se látja tisztán senki, pedig az már hány éve volt... A mai politikai helyzetről nem is beszélve... Állítom, hogy még azok se igazán tudják mi van, akik a Parlament szépen kárpitozott székeiben csücsükélnek. Mindig csak részinformációkat szerezhet be az ember, amik persze attól lehetnek jelentőségteljesek, de nem lesz képes még ennek a tudás birtokában átlátni mindent. Ha meg igen, akkor túl sokat tud. És aki túl sokat tud, az előbb utóbb rejtélyes körülmények közt elhaláloz. Szóval, Melani tudását illetően is vannak kétségeim... Persze, ha figuráját úgy tekintjük, mint a két történész szócsövét, akkor a fentebb vázolt eszmefuttatásom érvényét veszti. De így az alakja akkor is hiteltelen.

A másik problémám: ha ezt a szöveget elsősorban kriminek (vagy thrillernek, tök mindegy) tekintjük, akkor azt kell mondjam a műfajában elég gyenge. Olvastam már jobbat is. Nagyon, nagyon sok minden annyira kiszámítható és elvesz belőle a gyilkos utáni kutatás öröme. (de ez ne rettentsen el senkit, azért bőven akadtak meglepetések).

Igazából nem értem a szerzőket. Ugye, ez az egész regény Melani apát megtalált levelezéséből íródott. De ha valóban ilyen nagy horderejű történelmi felfedezéshez jutottak, akkor azt miért nem adták ki jó történészek módjára? Miért kellett megregényesíteni? A pénz miatt? Így könnyebben eladható? Az az igazság (és ez zavar a legjobban), hogy nem látom mia fikció és mi az igazság.. vannak benne eléggé sántító dolgok (pl. a pestis feltételezett gyógymódja, amit én személy szerint baromira nem tudok elhinni...jó, bölcsész vagyok, de azért van egy bizonyos realitásom) de vannak dolgok, amik nagyon is hihetőek (pl.: XI. Ince pápa személye) Nem tudom, hogy miket tartalmazott az eredeti dokumentum és ez zavar!

Na, de nem szeretném elvenni itt mindenkinek a kedvét ettől a regénytől. Ezek a problémákigazából azért világítanak ennyire a szemembe, mert egy kicsit mást vártam. De egyébként alapjában véve egy jó regénnyel volt dolgom. Könnyen emészthető, gyorsan olvasható, leköti az embert. Különösen tetszettek az olyan részek, amikor a korabeli ételekről írtak, illetve a korabeli gyógymódokat ismertették. (egy biztos, nagyon örülök, hogy nem abban az időben éltem, és most már megbecsülöm a házi orvosomat :) ) Tetszettek a katakombákban a bolyongások, az ókori épületek leírásai, s úgy egyáltalán Róma. Most már egyszer tényleg el kell jutnom oda!

És így a végére:
Egy link, amin a regényben megjelenő Les Barricades mysterieuses című dal hallható. Ez a zenemű, a regényben központi jelentősséggel bír, és azt is meg kell jegyezni mellé, hogy gyönyörűséges:





Összegzés:

Nagyon vártam már a megjelenését és teljesen másra számítottam (igazából nem tudom megfogalmazni, hogy mire), így egy picit csalódtam. De még ennek ellenére sem bántam meg, hogy megvettem ezt a könyvet. És azt se, hogy elolvastam. A történelem tudásom mindenesetre bővült, ami nincs hátrányomra és jókat szórakoztam és együtt izgultam a főhőssel. Az értékelésemben ( a sok problémám ellenére) 7 pontot adok.

2009. október 10., szombat

Egy lecsúszott alkesz emlékiratai


Charles Bukowski: Tótumfaktum


kiolvastam: 2009. október 10.

" A Los Angeles-i Yellow Taxi cég a Harmadik utcában van. A cég udvarán szoros rendben parkolnak a sárga taxik a napon. Az épülettől nem messze van az Amerikai Rákellenes Egyesület. Egyszer jártam ott, mert úgy tudtam, hogy ingyenes a vizsgálat. Az egész testemen puklik voltak, szédültem, vért köptem, de amiko odamentem csak három héttel későbbre adtak időpontot. Na, most mint minden rendes amerikai férfiú, én is úgy tudtam, az a jó, ha a rákot idejében felfedezik. Aztán elmegy az ember egy kivizsgálásra, hogy időben felfedezhessék, és három hetet kell várnia. Hát ez a különbség aközött, amit papolnak, meg ami a valóság.
Amikor három hét múlva visszamentem, azt mondták, van egy pár teszt, amit ingyen is meg tudnak csinálni, de attól, hogy azoknak az eredményei negatívak, még nem lehetünk biztosak abban, hogy nincs rákom. Ellenben ha fizetek huszonöt dollárt, és úgy negatívak a teszteredményeim, akkor már majdnem biztos lehetek, hogy nincs rákom. De hogy teljesen bizonyos lehessek benne, a huszonöt dolláros vizsgálat után el kellene végeztetnem egy hetvenöt dolláros vizsgálatot, s ha így is negatív, akkor minden oké. Vagyis akkor kiderül, hogy az alkoholizmusom, az idegrendszerem vagy a lapostetvek okozzák a gondot. Nagyon szépen, tisztán beszélnek ott az Amerikai Rákellenes Egyesület fehér köpenyes cicái, de azért összefoglaltam nekik a kérdést:
- Akkor száz dolcsi, ugye?
- Ühümm - válaszolták, mire én sarkon fordultam, és otthagytam őket, és felírtam magamnak egy háromnapos ivókúrát, amitől az összes pukli eltűnt, megszűnt a szédülés meg a vérköpködés."

Fülszöveg:

Charles Bukowski "kilóg" kissé a XX. század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, ám ő, amazokkal ellentétben sohasem kereste a konfrontációt. Önéletrajzi ihletésű regényeiben - főszereplőjük az író alteregója, Henry Chinaski - nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, metsző humorral és sajátos bölcsességgel. Alkoholista volt, egyik napról a másikra élt, a kompromisszumot pedig hírből sem ismerte. Emiatt sokan rajongtak (és ma is rajonganak) érte, ő maga azonban nem kért e bálványozásból. Lehetőleg inkább kerülte rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), általában az embereket, de leginkább az írókat.

Értékelés:

Charles Bukowskiról, legalábbis itt Magyarországon, kevés mindent hallani. Ki volt ő? Eszik vagy isszák? Egyébként amerikában is csak a hetvenes évek végén futott be, addig amolyan underground író volt. Na, de azóta egy csomóan utánozzák a stílusát. És milyen a stílusa? Hát, amolyan kocsmábanülős, atomrészegigleivós, hányós, munkakerülős, nőketfelszedős aztán a vécébenmegd.gós... hát valami ilyesmi.

A Tótumfaktum (ami egyébként munkára alkalmatlan embert jelent) Henry Chinaski kalandjairól szól: hogyan keres munkát (ami valójában sosem neki való), hogyan akar író lenni (de sose jön össze igazából), hogyan tud minden nap atomrészeg lenni, és milyen kocsmáshaverokkal hozza össze a sors... és persze milyen nőkkel. A mű egyébként 87 "fejezet" (?) ből áll, amik valamilyen szinten összefüggnek, de külön is olvashatóak. Olyasmi, mint amikor a részeg embernek kiesnek részek az életéből/estéjéből, s aztán hirtelen megint tudatára ébred... Na, mintha az ember valami ilyesmit olvasna a Tótumfaktum esetében.

A regény főhőse egy lecsúszott alkoholista, akinek semmi nem számít, csak mindig legyen pia a közelében. Próbál munkát találni, ami sikerül is, de azokat valahogy mindig elveszíti (vagy a piálás vagy a késések vagy csak a személye miatt). Egyik napról a másikra él, és semmiféle emberi kapcsolatai nincsenek. Mondjuk, utálja is az embereket... Vannak néha nők, de azok csak arra kellenek (nem mintha a nőket félteni kéne, mer nekik ezzel semmi gondjuk nincs. Ők is hasonló jelleműek általában) . A műben végig érezni a kiüresedettséget, a kapcsolatok feleslegességét, a sehová tartozást, az egyik napról a másikra élést, a sztoikus hozzállást. Nincs semmi küzdés, semmi előrébbjutás, semmi közeledés. És semmi se számít.

Összegzés:

Érdekes mű volt, habár a főhőssel kapcsolatban egyszer se tudtam együttérezni. Nem értettem, miért kell mindenhez így hozzáállni és ha nincs pénze miért megy le a kocsmába sörözni, ahelyett, hogy azt kajára költené... no, és persze az ambíció teljes hiánya. Én annyira, de annyira szöges ellentéte vagyok ennek a főszereplőnek, hogy egyszerűen fájt ezt az egészet olvasni! De persze, közben rávilágított jópár társadalmi fonákságra, nemegyszer szarkasztikusan, amiken nagyon jókat tudtam szórakozni. Hát, annyit mondhatok, hogy akinek tetszett Bret Easton Ellis, annak ez is tetszeni fog. (meg aki szeret ilyen lecsúszott figurákról olvasni). Bennem kettősérzések maradtak ezzel a könyvvel kapcsolatban: egyrészt maga a "történet" nem tetszett, de a szarkazmusa nagyon szórakoztatott és igen komoly társadalmi problémákra világít rá... az értékelésemben 4 pontot kap.

2009. október 9., péntek

Miss Marple majd megoldja


Agatha Christie: Egy marék rozs

kiolvastam: 2009. október 9.


" A lány, aki szemmel láthatóan nagyon kelletlenül, sőt húzódozva lépett be, nem volt vonzó jelenség. Lerítt róla a rémület, és annak ellenére, hogy takaros, pezsgőszínű köpenyt hordott, valahogy mégis sikerült az ápolatlanság benyomását keltenie.
Esdeklő pillantást vetett Neele felügyelőre, és kérdésre sem várva kijelentette:
- Nem én voltam. Én nem csináltam semmit! Én nem is tudok semmiről!
- Jól van, jól van - csillapította nyájasan Neele. A hangja mintha megváltozott volna. Sokkal kedélyesebben és egy árnyalattal közönségesebben zengett, mint az imént. Meg akarta nyugtatni ezt a Gladys nevezetű riadt nyulat.
- Üljön csak le- bíztatta. -Szeretnék a mai reggeliről hallani.
- Én nem csináltam semmit!
- Maga terített a reggelihez, nem?
- Igen, azt igen. - Még ennyit is csak kelletlenül ismert el. Lerítt róla a bűntudat és a rémület, de Neele felügyelő jócskán hozzászokott az efféle tanúkhoz. Kedélyesen folytatta hát; igyekezett minél jobban megnyugtatni Gladyst, és türelmesen kérdezgette: Ki jött le elsőnek reggelizni? És ki volt a következő?"

Fülszöveg:

Rex Fortescue-t a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan legszívesebben eltették volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap a közutálatnak örvendő férfiú valóban mérgezés áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja. Szerencsére azonban segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss Marple, és így aztán mégiscsak horogra akad a valódi tettes.

Értékelés:

Töredelmesen bevallom, még sose olvastam Agatha Christie -t. Pedig annyian dícsérték a baráti körömben. Egyszer régen meg is próbálkoztam vele, de csak 20 oldalig jutottam. Akkor nem tetszett. Unalmasnak találtam, valahogy pörgőbb cselekményre számítottam. Most ismét úgy hozta a sors, hogy a kezembe akadt egy könyve és ezt viszont nagy élvezettel olvastam itthon, a buszon, a parkban, mindenhol. Nem tudtam letenni. Lehet, hogy anno nem jó könyvvel kezdtem a viszonyomat a krimikirálynővel.

Na, de ez a könyv meglepően jó választásnak bizonyult. (vagy csak én változtam azóta) Végig fent tudta tartani az érdeklődésem, és végig találgattam hogy vajon ki is lehet a gyilkos (megjegyzem, a valódi gyilkos is a gyanúsítottaim listáján volt. Büszke vagyok magamra) Az az igazság, hogy nem nagyon szeretnék írni erről a könyvről, nehogy véletlenül is lelőjjem a poént vagy csak véletlenül utaljak rá. Annyit mondhatok, hogy tényleg egy nagyszerű krimivel volt dolgom!

Összegzés:

Szóval, tetszett! Nagyon izgalmas volt, és úgy döntöttem nem ez lesz az utolsó Agatha Christie könyvem. Lehet, hogy új emberrel bővült a rajongótábor? Hát, ezt majd meglátjuk. Mindenesetre már látok rá esélyt. Az értékelésemben ez a regény 10 pontot kap! Aki még nem olvasott Agatha Christie-t, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet, ez szerintem egy jó felvezetés az írónő életművéhez.

2009. október 7., szerda

Túl a szivárványon, aztán végig a sárgaköves úton




L. F. Baum: Oz, a nagy varázsló

kiolvastam: 2009. október 5.




"-Ki vagy?
- Én vagyok Oz, a hatalmas, a félelmetes - válaszolta a kis öregember remegő hangon. - Ne üss meg kérlek, és megteszek mindent, amit csak kívántok.
-Én azt hittem, hogy Oz egy nagy Fej -mondta Dorka.
- És én azt hittem, hogy szépséges hölgy - szólt a Madárijesztő.
-Én pedig azt hittem, hogy félelmetes fenevad -mondta a Bádog Favágó.
- És én azt hittem, hogy Oz egy nagy tűzgömb - kiáltott fel az Oroszlán.
- Nem tévedtetek - szólt a kisöreg szelíden. -Csaltam.
- Csaltál! -kiáltott fel Dorka. - Hát nem vagy nagy Varázsló?
- Csitt, kedvesem - kérte a kisöreg -Ne beszélj olyan hangosan, mert meghallják és akkor végem. Mindenki azt hiszi rólam, hogy nagy Varázsló vagyok.
- Hát nem vagy? - kérdezte ismét Dorka.
- Szó sincs róla kedvesem, egészen közönséges ember vagyok."

Fülszöveg:
A kansasi rónaság közepéről Dorkát és Totó kutyát a forgószél csodás vidékre repíti, a mumpicok országába. Kiderül, hogy a kislány messzire került otthonától. A jóságos Északi Boszorkánytól megtudja, hogy Smaragdvárosba kell eljutnia Ozhoz, a legnagyobb varázslóhoz, mert csak az ő segítségével juthat vissza Kansas -be. A hosszú vándorút során Dorka igaz barátokra talál: a Madárijesztőre, a Bádog Favágóra és a Gyáva Oroszlánra, ők is a Bölcsek Bölcse segítségére vágynak. Majd számtalan kaland után megérkeznek Oz fényes palotájába. A nagy varázsló "megajándékozza" a Madárijesztőt ésszel, a Bádogembert szívvel s a Gyáva Oroszlánt is bátorrá teszi. De Dorkát csak a jó Déli Boszorkány útmutatása segíti haza szeretett otthonába.

Értékelés:

Amikor meghallom ezt a szót, hogy Oz, akkor rögtön felvillan előttem gyerekkorom kedvenc filmje, s annak leginkább az a jelenete, amikor Dorka megérkezik ebbe a mesés világba, s a mumpicok megmutatják neki az utat Oz birodalmába, ahová a sárgaköves úton lehet eljutni.
Most hogy olvastam ezt a mesét, végig azon agyaltam, hogy ennek a mesének az 1939-es, Judy Garland főszereplésével készült filmváltozata mennyire, de mennyire tökéletes! Sajnos, manapság ritkán van alkalmunk egy ennyire jó és művészi feldolgozást látni.

Igazából, az a baj, hogy számomra annyira meghatározó volt a filmváltozata (gyerekkorom egyik kedvence, amit kismilliószor láttam), hogy egyszerűen nem tudtam a film nélkül látni a történetet. Azok a színészek, azok a képek, helyszínek, dalok végig, végig ott voltak a fejemben és nem tudtam tőlük elszakadni.




A mese érdekessége abban áll, hogy miközben megtartja a jellegzetes mesei elemeket ( három segítő, próbatételek stb) , eközben egy új tulajdonságot visz be a mesei keretek közé, mégpedig a valóság és a fikció összemosódását, elkeveredését. Ilyen tekintetben C.S. Lewis Narnia krónikáihoz közelít, ahol a szereplők szintén a valós világból csöppennek bele egy másik, nem a mi világunkhoz hasonlatosba. Dorka is el tudna "helyezkedni" ebben az új világban, akárcsak Lewis hősei, hiszen barátokra tett szert, s mindenki kedvesen fogadja, hiszen igazi hőstetteket hajtott végre. Nevet szerzett magának. Ám Dorkát nem érdekli ez a világ, őt csak az a vágy hajtja, hogy végre hazajusson: "Mindenütt jó, de legjobb otthon." S tulajdonképpen ez a vágya viszi előre a történetet, ebből kerekednek a kalandok. A történet Dorka felnőtté válását kíséri végig, aki átalakuláson megy keresztül az otthontól való elszakadása miatt. Nincsen már aki a kezét fogja, megóvja a világ csúnya oldalától, a veszélytől. A mellékszereplők, vagyis Dorka segítői is szolgálhatnak némi tanulsággal az olvasó számára: hiszen mindegyik arról panaszkodik, hogy hiányzik belőle valami, valami olyan dolog, ami kevesebbé teszi őt más embereknél. Ám a mese olvasása közben hamar rájöhetünk, hogy ez valójában nincs így: a vágyott dolgok mind a tulajdonukban vannak, csak nem tudnak róla. Akkor hiszik csak el, hogy a birtokukba kerül, amikor megkapják vágyaik anyagi megtestesülését. (ami igen érdekes dolog, hiszen pont a mi világunk inkább a materiális, míg a mese inkább érzelmi szinten működik. És pont a mesefigurák azok, akik vágynak a materialitásra....)

Összegzés:

Még rengeteget lehetne erről a történetről mesélni, de inkább azt mondom mindenki olvassa el maga és érezzen rá az ízére! És nagyon tudom ajánlani az 1939-es filmváltozatát! De tényleg! Kötelező darab! A mesére egyébként (tisztán szubjektíven és csak azért, mert nem tudtam elszakadni a filmtől) 8 pontot adok

2009. október 2., péntek

A lélek balzsama


Paulo Coelho: Az alkimista

kiolvastam:2009. október 2.

"Ekkor hirtelen úgy tűnt, hogy megtorpant az idő, és a fiú előtt mintha teljes valójában megjelent volna a Világlélek. Amikor megpillantotta a leány fekete szemét meg ajkát, amely félúton volt a mosoly és hallgatás közt, megértette a legfontosabb és legbölcsebb részét annak a nyelvnek, amelyet a világ beszél és a föld minden embere a szívével megért. Ez a szerelem, olyasvalami, ami régebbi, mint maguk az emberek és a sivatag, de ami mindig újból ugyanazzal az erővel jelenik meg, ha valahol két szempár, akárcsak itt a kútnál, találkozik(...) Ez volt a világ igazi nyelve, amelynek nem volt szüksége semmiféle magyarázatra, mert a Mindenségnek nem kell magyarázat ahhoz, hogy folytassa útját a végtelen térben."

Fülszöveg:

Az alkimista Paulo Coelho fő művének számít. Santiagonak, az andalúz pásztofiúnak meseelemekkel átszőtt kalandtörténetét a kritikusok Saint-Exupery Kis hercegéhez szokták hasonlítani. Santiago miután kétszer látja ugyanazt az álmot, hogy valahol a piramisok lábánál elásott kincs várja, elindul megkeresni azt. Végig zarándokol Afrika északi, sivatagos részén, szokatlan élményekkel töltekezik, számos különös figurával találkozik, köztük az alkimistával, akitől megtanulja, hogy mindig hallgasson a szívére, vegye észre a sorsára utaló jeleket, és igyekezzék beteljesíteni álmait. A filozofikus mese lelki balzsamként hatott azokra a tízmilliókra, akik már eddig elolvasták Coelho alapművét.

Értékelés:

Ezt a könyvet nem most először olvastam el. Máig emlékszem arra a napra amikor elsőként került a kezembe ez a kötet. A tévében ment régen az Év Könyve (azt hiszem ez volt a címe) elnevezésű műsor, amit mindig megnéztem. Ott hallottam először Coelho nevét és az ajánlás alapján rögtön felkeltette az érdeklődésem és meg is jegyeztem magamnak ezt a nevet. Aztán nem sokkal később egyik ismerősöm megvette magának és mivel nagyon kíváncsi voltam, ezért kölcsönkértem tőle, mielőtt ő hozzákezdhetett volna :) Pár óra alatt kiolvastam... egyszerűen faltam a könyvet, nem bírtam betelni vele és miután letettem azt mondtam: Hűha!
Heteken, hónapokon keresztül megmaradt bennem ez az élmény. S ami rám nagyon nem jellemző még egy év után is tudtam a cselekményét, a mondanivalóját, idézni tudtam a könyvből! Nekem általában a könyvekből pár hónap, esetleg év után csak a benyomások maradnak meg: jó volt? Unalmas volt? Vicces? (ezért is kezdtem bele a könyvesblogba :) )
Szóval, teljesen a hatása alá kerített ez a könyv. Később, Coelhonak több műve is a kezembe került, de egyik se volt rám ekkora hatással, mint az első találkozás. (talán még Az alkimista újraolvasásai se tudták azt az első élményt nyújtani)

Igazából most, hogy újraolvastam, már egyáltalán nem mondott semmit se számomra a történet. Nem tudom miért - és biztosan bennem van a hiba-, de untam. Untam a sok klisét, a szájbarágós boldogságkeresést, és alig vártam, hogy túllegyek rajta. Talán, nem is kellett volna újraolvasnom, hanem hagyni, hogy megmaradjon bennem az az élmény, amit elsőnek nyújtott, s akkor nem csalódtam volna ekkorát ebben a könyvben.

Szerintem egy könyv, attól igazán jó könyv, ha bírja a többször újraolvasást, s mindig képes új dolgokat mondani az olvasónak. Sajnos, ebben az esetben nem ez történt - vagy csak én változtam meg az évek alatt.

Összegzés:
Csalódtam, méghozzá nem is kicsit. Így hiába a régi szép emlék, nem tudok rá többet adni 3 pontnál.

2009. október 1., csütörtök

Stoker és Dan Brown nyomán


Elizabeth Kostova: A történész

kiolvastam: 2009. október 1.



"Valahogy roppant rejtelmesnek látom azt a váltást, mikor az út során az ember az iszlám világából áttér a kereszténybe, az Oszmán Birodalomból az osztrák-magyarba, a muszlim hitből a katolikusba és a protestánsba. Van valami fokozatosság a városokban, az építészetben: a lassan ritkuló minaretek között megjelennek az egyre nagyobb kupolájú keresztény templomok: még az erdő és a folyó képe is megváltozik apránként, hogy végül már az ember hajlandó azt hinni, hogy a természetet is a történelem lenyomataként olvashatja. Vajon egy török hegyoldal tényleg annyira különbözik egy magyar rét lejtőjétől? Természetesen nem, mégis lehetetlen eltüntetni szem elől azt, amiről a történelem tájékoztatja az elmét. Később, mikor végigmentem ezen az úton, egyszerre láttam áldottnak és vériszaposnak - ez a történelmi látás másik trükkje, hogy szüntelenül ingadozik jó és rossz között. Ha elképzelek egy oszmán betörést a Duna mentén, vagy a keletről jött hunok támadását, mindig elöntenek az egymással küzdő népek, ahogy a diadal és gyűlölet üvöltésével viszik a levágott fejet a táborba, azután egy öregasszony - a gépen látott ráncos nagymamák legnagymamábbika - melegebb ruhát ad unokájára, megcsippenti bársonyos török arcát, majd ügyes kézzel igazít a fazékon, nehogy odakapjon a vadhústokány."

Fülszöveg:
Egy fiatal lány egy régi könyvet és megsárgult levélcsomót talál késő este az apja könyvtárszobájában. A levelek egytől egyig a "Kedves és balszerencsés utódom!" megszólítással kezdődnek, és eg olyan világba taszítják a lányt, amelyről álmodni se mert volna - egy valóságos labirintusba, ahol apja múltjának titka és anyja rejtélyes sorsa egyaránt a történelem mélyén megbúvó, elképzelhetetlen gonoszhoz kapcsolódik.
A levelek a legsötétebb hatalomhoz vezetnek, amelyet az emberiség valaha is ismert - és egy évszázadok óta tartó kutatáshoz, hogy e sötétség forrását megleljék és kioltsák. A kutatás tárgya Karóbahúzó Vlad, ez a középkori fejedelem, akinek uralkodása szolgált alapul a Drakula-legendához. Történészek nemzedékei tették kockára hírnevüket, józan eszüket, sőt életüket, hogy kiderítsék az igazságot Karóbahúzóról. Most pedig egy fiatal lánynak kell döntenie, vállalja-e a ráeső részt a kutatásból - nyomdokába lép-e apjának a vadászatban, amely majdnem az életébe került a férfinak évekkel ezelőtt, amikor még kíváncsi ifjú tudós volt, amikor még élt a felesége is...
Mi köze a Drakula-legendának a modern világhoz? Lehetséges-e, hogy a mitikus Drakula valóban létezett - sőt tovább élt évszázadokon át, a maga kifürkészhetetlen céljait kergetve? A válasz ezekre a kérdésekre korokon és országhatárokon ível át, amint azt először az apa, majd a lánya bizonyítékok után nyomoz, poros amerikai könyvtáraktól Isztambulon és Budapesten át egészen Kelet-Európa mélyéig. A legkülönfélébb városokban, kolostorokban, archívumokban, levelekben és titkos beszélgetésekben kerekedik ki lassan Vlad Drakula sötét uralmának borzalmas valósága meg időtlen szövetkezése, hogy Karóbahúzó irtózatos művét életben tartsák.

Értékelés:

Az úgy kezdődött, hogy sikeresen megbetegedtem (persze, ezen oknál fogva feltétlen el kellett menni a könyvesboltba, hogy megbetegedésem örömére beszerezzünk nekem valami olvasnivalót). Olyan könyvet kerestem, amit nem olvasok ki egy nap alatt, és hosszúsága ellenére mégis fenn tudja tartani az érdeklődésem így betegen is. (nem mintha problémám lenne a terjedelmekkel, csak ilyenkor taknyosan elég válogatós vagyok) Na, hát párom rögtön felfigyelt erre a könyvre, mert nagy is, vastag is és olyan történelmis könyvnek tűnt a cím alapján (hah, minő felfedezés! :) ), és az ára is még az elfogadható kategóriába sorolható (3500 Ft), és persze az sem elhanyagolható szempont volt, hogy minél gyorsabban végezzünk a könyvesboltban, mert ilyenkor nagyon hisztis tudok lenni és minden bajom van. Na, ez a könyv megtalálásának története.

Hát, először is elöljáróban annyit meg szeretnék jegyezni, hogy ezt a könyvet otthon olvassuk és ne hurcibáljuk. Ezt csupán praktikus okokból jegyzem meg, ugyanis a könyv iszony nagy és nehéz (legalábbis ahhoz, hogy a kis retikülödben hordjad).

A regényről: nem szeretnék elfogulatlannak tűnni, de borzasztóan tetszett!! Ennek sok oka van:
- tele van rejtelmekkel, amik folyamatosan fent tudják tartani az érdeklődést, amolyan Dan Brown módra.

- sok országon, kultúrán átívelő a cselekménye, ami megint csak egy piros pontot érdemel (legalábbis nálam mindenképpen), mert imádok utazni (igazából is és a könyvekben is), és igenis irigylem a szereplőket, akik ennyi helyre eljutnak. Ja, és persze itt (sajnos) külön ki kell emelni, hogy amerikai létére nemcsak vágja, hogy hol van szerény kis hazánk és kedves szomszédaink, de még kultúránkról is tud egyet s mást (persze, azért az túlzás, hogy baromi sokat, de azért az amerikaiakhoz képest elég sokat). Mondjuk azért a Géza professzor és a Sándor professzor megnevezéseken elég jót röhögtem, azért az ilyen címeknél mi is inkább a vezetéknevet használjuk... meg voltak még ilyen bakik, de meglepően kevés. Szal, tényleg le a kalappal!
- nagyon tetszett a sok idősík, amelyek olykor párhuzamos eseményekről számolnak be (pl. az apja akkor jött össze Helennel, amikor a lánya Barleyval) és így ezeken a pontokon is összeérnek a szálak. Az időkezelés ilyen sok idősík esetében bonyolulttá teheti az írónő dolgát, de nagyon ügyesen vette az akadályokat. Habár, a végefelé a kislány szálát egy kicsit elhanyagolta és az apja idődimenziója került inkább előtérbe, amit nagyon sajnálok, pedig az elején még sikerült jól ötvöznie ezeket, mindegyik idő megkapta a maga terjedelmét. Habár, lehet ha ez így folytatódott volna, akkor nem 633 oldalas lenne a könyv, hanem a duplája. Mondjuk (ez az én magánvéleményem) megérte volna.

- jó volt visszatérni a konvencionális Drakula-story-hoz, mert az utóbbi időben a szórakoztató irodalom már a vámpírok rengeteg fajtáját kezdte ontani, ami mindenképpen igyekezett inkább különbözni, mint hasonlítani Stoker teremtményéhez. Persze, ez nem gond, mert így legalább nem vagyunk annyira elárasztva "Stoker reloadokkal" , ami így elég uncsi lenne. Mondjuk, ezután a könyv után nem csodálnám, ha valamelyik kiadó újra elkezdené kiadni ezt az első, igazán sikeres Drakula story-t. Vagy tud valaki valamit arról, hogy már kiadták újból Stokert?

- és igazán figyelemre méltó az írónő stílusa! Ne egy Dan Brown féle írást várjunk, én úgy érzem, ez sokkal, de sokkal irodalmibb. Nagyszerű tájleírások, néhol elgondolkodtató mondatok és a történelemhez való viszony. Mind, mind fantasztikus! Csak úgy faltam a betűket!

Mondjuk voltak dolgok, amiket hiányoltam a könyvből (na ná, hiszen nekem mindig van ilyenem) : például a jellemábrázolás szerintem megint háttérbe szorult, igazából mindenkit, mint kutatót ismerhettünk meg és a valódi jellemük nem látszott ki a cselekmény pörgése, zsúfoltsága miatt. Úgy érzem, a szereplők háttérbe szorultak a cselekmény javára. Azért mégis csak jól megrajzolt jellemekkel regény a regény.

Ja, és ezek a véletlenek! Hogy Paul (az apuka) bárhol jár a világban, mindig összefut egy sárkányos könyv tulajdonosával! Azért ennyire nem kicsi a világ! szerintem... még a Rossi professzoros elment, talán még a török csávó is. De a többinél már esküszöm röhögtem, hogy ilyen nincs! :)

Összegzés:

Nagyon izgalmas, nagy igénnyel megírt mű. Nekem tényleg nagyon tetszett, szóval ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti Drakulát, a történelmet, a nyomozást, az utazást és nem riad vissza az oldalszámoktól! Az értékelésemben 9 pontot kap!



Related Posts with Thumbnails