2014. január 18., szombat

Maléna kertje



Maléna kertje különös világ, amely mégis valahogy ismerős. Kellemesen elringató, nosztalgikus érzéseket kelt az emberben, szinte észrevétlenül befészkeli magát az olvasó fejébe, s mire észbe kapna, már ott ücsörög az illatozó hársfa tövében, és tücsökciripelést hallgat. 

Ez a könyv egyszerűen tünemény, a szó legszorosabb értelmében. Ráérősen, lassan folydogál - már egy mai ifjúsági regényhez képest -, s talán pont ebben rejlik a titka. Vagy is ebben is.  Ahogy beléptem Maléna kertjébe, mintha kiléptem volna egy picit az időből, s talán ebből a világból is. 
Kicsit olyan, mintha a mágikus realizmus begyűrűzött volna a lapok közé: ott is van a mesei varázslat, meg nem is. Éppen csak egy leheletnyi finomság ez benne - Szirillt, a beszélő tücsköt leszámítva szinte észre sem vehető.  Pedig ott van a véletlen  találkozásokban, a nagy egymásra találásokban, a régi idők történeteiben, melyek át - meg átszövik a jelent. S talán egy kicsit magában Malénában is ott van ez a pici mesei varázslat.

Magáról a történetről annyit, hogy a főszereplő kislány, Maléna nagyon sokat van egyedül, mert szülei folyton dolgoznak - elhivatottságból, és persze azért is, hogy megteremtsék maguknak és gyermeküknek azt az életszínvonalat, amiről álmodtak. Maléna igazán felelősségteljes, komoly kislány, aki anyukája reggel sebtiben a cetlire firkantott utasításait mindig betartja, ám eközben iszonyatosan magányos. Nagy vágya, hogy a tengerparti nyaralása helyett inkább a kert végében levő hársfa ágai közé épített bunkerben töltse a nyarat a szüleivel, nyugalomban és békében. Egyetlen barátja, Szirill, a beszélő tücsök, aki nem csupán társaságot nyújt neki, hanem sok bölcsességre is megtanítja. Egy nap azonban véletlenül találkozik a maszatos, szintén magányos és kissé elveszett Janóval, s hamarosan barátok lesznek. Maléna tiszta, rendben tartott kis életébe ekkor belépnek azok az apró kis kalandok, amely egy gyermekkorból sem hiányozhatnak, s az álmok szépen, lassan valósággá kezdenek válni. 

Igazából az is tetszett a könyvben, hogy tele volt azzal a jóleső harmóniával. Úgymond klasszikus gonosz szereplők egyáltalán nem voltak, s lám mégis folyt ez a gyermeki történet a jó és a rossz összecsapása nélkül - itt csak emberek voltak, köztük olyanok is, akik olykor rossz döntéseket hoztak ugyan, de azt is a mások boldogulása, remélt boldogsága miatt hozták. S persze ott voltak a gyermekek, akik ezeknek a rossz döntéseknek a következményeit elszenvedték. Kicsit kesernyés volt néhol emiatt a történet íze, de éppen hogy csak pár csepp - pont annyi, amennyi kellett belőle.

Az írónő stílusa egészen különleges, azt mondanám, kicsit olyan montgomery-s. Valahogy mindig Anne Shirley világát idézte meg bennem, pedig ha jobban belegondolok, nem sok köze van a két regénynek egymáshoz. Talán egy picit a hangulatuk hasonlít. Talán. Simonyi Cecília illusztrációi pedig egyszerűen lenyűgözőek és elvontak - tényleg igazán művésziek. Hosszú perceken keresztül nézegettem a képes oldalakat, s az illusztrációkba legalább annyira belemerültem, mint magába a szövegbe. Azt hiszem, elmondhatom, hogy ez a gyerekregény egy igazán, de igazán kellemes meglepetés volt számomra. Kár, hogy csak ennyire szedett-vedetten sikerült írnom róla. 

Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje
Illusztráció: Simonyi Cecília
Kiadó: Naphegy
Oldalszám: 240





2014. január 15., szerda

Kedvenc illusztrátoraim

Avagy egy újabb lista, mert miért is ne

Amióta gyerekkönyvekkel foglalkozom, meghódítottak maguknak az illusztrációk. Persze, a festészet már korábban is a szívem csücske volt, de az illusztrációkat tekintve Szegedi Katalin, Réber László és Kass János munkásságán túl nem nagyon láttam. Aztán szépen, lassan jöttek a nevek, s a hozzájuk társított stílus, s bizony lettek olyan művészek, akiket már az első pillantástól fogva rajongva csodálok. Vannak, akiket a színhasználatuk miatt kedvelek; vannak, akiknek a jellegzetes figuráiért vagyok oda; van, akinél szeretem a képein visszaköszönő édesbájos harmóniát; s vannak bizony olyanok is, akiknek az elvontságát, az újszerű látásmódját kedvelem.

Nehéz megfogni, milyen is a jó illusztráció. Én valahol azon az állásponton vagyok, hogy a szövegnek és a képnek egyenrangúnak kell lennie, vagyis az illusztráció ne csupán a leírt szavakat ábrázolja, hanem mutasson túl rajtuk: egészítse ki, folytasson vele párbeszédet - legyen tényleg szerves, elhagyhatatlan része a könyvnek. Persze, egy gyerekkönyv-illusztrációnak még sok más, pszichológiai kritériumoknak is meg kell felelnie (mint például az arckifejezések könnyű leolvashatósága, egyértelműsítése; vagy hogy a szövegnek azokat a fontos momentumait emelje ki, ami alapján a gyermek csupán a képek alapján is képes legyen elmesélni a történetet stb.), de ez persze már más tészta. 
Jelen lista elkészítésében csupán a saját ízlésem és intuícióim játszottak szerepet. Nem lesz hosszú felsorolás, tényleg csak a számomra legeslegek. Majd később persze, lehet hogy bővítésre szorul majd, sőt biztos vagyok benne.
Lássuk hát:



Az első számú szuperkedvencem, akinek a könyveiért majd' megveszek, mert mindegyik egytől-egyig tényleg művészi. Mármint komolyan. És hihetetlenül frusztráló ám, hogy nemhogy magyarul (hah! na persze...) , de még angolul se nagyon találni tőle könyvet... Legalábbis azokat, amikért annyira ácsingózok, mint például az Ondine vagy a Madame Butterfly. Az Ondine-t volt szerencsém látni élőben is egy spanyol kiadásban, és hadd ne mondjam, a szívem sajdult bele, olyan gyönyörűséges.



Imádnivalóan beteg és szürrealista. Mintha Carroll Csodaországából pottyant volna ide. A Cinderella (Hamupipőke) általa illusztrált változata jelenleg beszerzés alatt áll.


Sopotnik Zoltán: A fahéjas kert című könyvéhez készült illusztráció

De bizony a magyarok között akadnak kedvencek, ilyen például Egri Mónika, aki teljesen más stílusban alkot, mint a fentebb említett két művésztársa. Rá először Fésűs Éva Mesebeszéd című könyve kapcsán figyeltem fel, ahol egyszerűen magával ragadott rajzainak bája és kedvessége. Egyszerűen imádnivaló, és pont.



Agócs Írisz munkái szintén a kedvességükkel nyűgöznek le elsősorban. Már nem is emlékszem, melyik volt az a könyv, amelyiknél felfedeztem őt magamnak, talán a Cipelő cicák lehetett az, ahol sokkal inkább a képi megjelenítés vonzott, mintsem maga a szöveg. Szeretem, hogy rajzai olyan egyszerűek, és hogy gyakran alkalmaz pasztell színeket. Agócs Írisz stílusa tényleg egy fogalom, első pillantásra is felismerhető. Érdemes böngészgetni a blogján is (a kép feletti link), tele van csudálatosabbnál csudálatosabb illusztrációkkal. * sóhaj * Ha egyszer lesz gyermekem, biztos vagyok benne, hogy tőle fogok képeket rendelni a gyerekszoba falára.


2014. január 7., kedd

Az egyáltalán nem létező tervezett olvasmányaim listája


Szeretek listázni. Szinte már-már kényszeresen gyártom a pro-kontra listákat minden egyes döntésem előtt; szeretem kilistázni a tervezett menüsort egy-egy nagyobb alkalomra; egy kis füzetemben vezetem a megnézett illetve megnézendő filmjeimet, s még ki tudja milyen kuszaságokat igyekszem átlátható sorokba rendezni. Ez így első hallásra talán egy igen pedáns személynek is beállíthatna engem, de a látszat csal. Inkább azt mondanám, hogy törekszem a rendre az én kis személyes káoszomban.

S bizony, ha könyvekről van szó, akkor bizony végeláthatatlanul sok variáció előfordulhat a listákból - bár bizonyos szintig ezek elvárásokat is támasztanak az ember elé, és az elvárásokkal sose voltam jó viszonyban, szóval könnyen skizofrén helyzetekbe kerülhetek ilyen esetekben. Mint például most is. Mióta Amadea a blogján felhozta, hogy miket tervez az idei évben, azóta ezen kattog nekem is az agyam, folyton csak bámulom a könyvespolcaimat, és csak röpülnek fel a képzeletbeli listámra a különféle címek, és egyszerűen nem hagynak nyugodni. Szóval, akkor miért is ne, hát essünk neki ennek a tervezett olvasmányaim   - egyébként egyáltalán nem létező - listájára.



Maléna kertje  - ezt vasárnap már el is kezdtem ám - virtuális hátbaveregetés magamnak.
Előttem az élet - mert PuPilla ajánlója után úgy vagyok vele, hogy ezt mindenféleképp muszáj.
Marija Morevna és a Halhatatlan - mert mindenki, kivétel nélkül, olyan szupereket írt róla, és már tudom, hogy ez bizony maradandó élmény lesz.
Kraken - Amadea és Ilweran ajánlója óta piszkálja a fantáziámat, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy beszerezzem-e.
Értelem és érzelem - mert minden évben kell egy Austen, ráadásul ez lesz az utolsó regénye, amit még nem olvastam. Aztán jöhetnek az újraolvasások.
A nagy Gatsby - Fitzgeraldra Hemingway Vándorünnepe óta kíváncsi vagyok. S hát mivel is kezdhetném az ismerkedést, mint a leghíresebb regényével?
Hattyútolvajok - mert a festészet és az alkotás a témája. Ennél többet szerintem nem is kell mondanom.
Magányos vadász a szív - még a nyáron láttam a Love Song for Bobby Long című filmet, és teljesen rabul ejtett. Na, és ott emlegették folyton ezt a könyvet, úgyhogy villámgyorsan be is szereztem. Bár már egyszer nekiestem még a nyáron, de aztán félreraktam. Ebben az évben pedig végigolvasom.
Changeless - Alexia Tarabotti különös furcsa világa bevonzott teljesen tavaly, úgyhogy folytatnom kell a sorozatot és kész.
Egy jó házból való úrilány emlékei - Beauvoir régóta piszkálja a fantáziámat, talán Woolf óta kacsingatok felé.
Galaxis Útikalauz stopposoknak- a húgom egyszerűen egy zseniális posztot kerekített erről az olvasmányáról, és hát nem akarok lemaradni a belsős poénokról sem.
A sündisznó eleganciája

Bár nem tagadom, még vannak jelentkezők, akik ott ácsingóznak a polcaimon, meg persze az is elképzelhető, hogy egy hét múlva már módosítanám is ezt a listát, de most jelenleg, ebben a szent pillanatban ők a legbiztosabb tervek.

Két kupac könyvkupac


2014. január 5., vasárnap

Egy regény rabjai


"Az idő a kozmosz ragasztója, Thursday. Óvatosan kell szétoperálni, mert ha rángatod az eseményeket, a végén úgy homloklebenyen csapnak, mint a hat lépésről hozzád vágott káposztafej."




Mivel is lehetne jobban visszahozni a valahol elhagyott olvasási kedvet, mint egy könnyed, humoros, különféle irodalmi világokat megidéző könyvvel? Hát én nem nagyon tudok jobb alternatívát... Az első idei olvasmányomon rengeteg nevettem, többet mint egy Wodehouse regényen szoktam, szóval ennél jobban nem is kezdhetném az évet. Nem tudom kicsoda ez a Jasper Fforde, és hogy juthat eszébe ennyi zseniális sületlenség, de az biztos, hogy most legszívesebben jól körbeölelgetném őt ebben az akut szeretetrohamomban.


A Jane Eyre-esetet még vagy két évvel ezelőtt olvastam, és emlékeztem arra, hogy ahan, tökre tetszett, de ahogy hallottam a második rész megjelenéséről, valahogy nem rohantam azonnal érte a könyvesboltba. Mindenesetre végül most decemberben mégis csak beszereztem, és az lett a cseppet sem elfogult véleményem, hogy ez a rész bizony jóval felülmúlta az előzőt. Szóval, kedves kiadó, itt vagyok és tűkön ülve várom a sorozat többi részét. 

Zseniálisan és irigylésre méltóan elborult ennek a regénynek a világa, ahol veszedelmes harcok folynak egy könyv díszdobozos kiadásáért; ahol némely kattant alakok odaadásuk jeléül kedvenc művészük nevét viselik, és vannak olyan szerencsések, akik fizikailag beléphetnek a könyvek világába. S a Juriszfikciót, a minden könyvek könyvtárát pedig inkább nem is említem, ahogy az irodalmi detektíveket sem - óóó, igazi álomállás lenne! 

Thursday Next valahol Stephanie Plummal állhat rokonságban: ugyanolyan kemény és szórakoztató csaj, aki miközben üldözi a gonoszokat vagy éppen menekül előlük, sosem felejt el egy-egy sziporkát bedobni, még a leglehetetlenebb helyzetben sem, s persze a sors is szereti rajta próbálgatni a humorérzékét. A Szép remények férfigyűlölő Miss Havishamjével - aki nem mellesleg a mentora - pedig igazán remek párost alkotnak.

A sok idő-, tér-, világ- és fikcióbeli ugrással abszurd módon mozgalmas cselekmény rántja be magával az olvasót, ám mégsem lesz az egészből egy követhetetlen katyvasz. De azért az embernek mégis csak észnél kell lennie olvasáskor, ez a könyv tényleg teljes figyelmet érdemel, amit hogy őszinte legyek, nem is olyan nehéz megadni neki. A rengetegsok irodalmi utalás és játékosság egész egyszerűen ellenállhatatlanná tette a szememben a történetet, szinte lubickoltam a lábjegyzetekben elsuttogott mondatokban és az olykor látszólag random módon beszúrt irodalmi művek megidézésében. 
Minél jobban belegondolok, annál inkább zseniálisnak tartom ezt a könyvet. Nemcsak olyan üres szórakoztatás ez: minden kétséget kizáróan Jasper Fforde nem csupán humorérzékből kapott igen nagy adagot, hanem műveltségből és intelligenciából is. Ha ezt a három összetevőt jó alaposan összegyúrjuk, lám meg is kapjuk az Egy regény rabjait. 

Kedves Thursday, még találkozunk!

Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Lost In a Good Book
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Kiadó: Cor Leonis
Oldalszám: 401

u.i.: bár khm-khm a betüvirrusokkal kicsit jobban is vigyázhattak volna a magyar kiadásnál. De az is lehet, hogy csak néhány szövegelő szórakozott. Mindenesetre egy hatalmas ölelés jár a Cor Leonisnak, hogy kiadták, és őszintén remélem, hogy nem állnak meg a második résznél :-)

Az utolsó kép pedig Thomas Allen alkotása, amelyet Thursday Next alakja ihletett.


Related Posts with Thumbnails