2014. szeptember 12., péntek

Vándorünnep



Hemingway-be a Vándorünnep című könyvének köszönhetően szerettem bele anno két évvel ezelőtt. Az öreg halász és a tenger amolyan kötelezőszagú és muszájolvasmány volt, s valószínűleg ennek - vagy éppen akkori éretlenségemnek köszönhetően -  nem nyert meg magának. Ám a Vándorünnep más volt. Ahogy kinyitottam a kötetet, megcsapott az őszi, eső utáni Párizs levegőjének illata, s körbevett az akkori bohém művészvilág színes kavalkádja. Már a második oldal után szerelmes lettem. Párizsba és Hemingway írásába is.

Alapvetően nem is hagyományos értelemben vett történet ez, sokkal inkább impressziók gyűjteménye. Egy lapok közé zárt hangulat. Hemingway végigkalauzol minket Párizs macsaköves, zegzugos utcáin, s közben be-betérünk vele egy-egy kávéházba, hogy az irodalomról és a művészetekről cseverésszünk pár neves és névtelen művésszel;  vagy éppen olyan ikonikus helyekre kísérhetjük el őt, mint a Shakespeare & Co. könyvesbolt, amiről bátran kijelenthetjük, hogy a könyvszerető emberek Mekkája. 

Kevés író tud ilyen kevés eszközzel ennyi mindent átadni az olvasójának. A könyvben megjelenő alakokat éppen csak nagy vonalakban felskicceli, s mégis sokkal teljesebbnek vagy hitelesebbnek tűnő képet kapunk róluk, mint egy több oldalas jellemzésből. S ugyanígy tesz Párizzsal is: az oldalakról csak apró impressziók, jól kiragadott momentumok, gondosan megfigyelt részletek köszönnek vissza - ám az eredmény itt is ugyanaz. 

Az igazi bohémélet hangulata árad a sorok közül, amit olvasóként nehéz feledni. Hemingwayt igazából egy varázslónak mondanám. Hiszen látszólag játszi könnyedséggel eleveníti meg azt a kort és azt a miliőt, amely szinte bekúszik az ember bőre alá. Letisztult mondatain keresztül felragyog a '20-as évek Párizsa, amely olyan sokszínű, olyan keserédes és egyben olyan csodálatos, mint maga az ősz. 

A hangulatok és gyorsan felskiccelt alakok mellett a művészetekről és a művészéletről megosztott
gondolatait is üdvözítve fogadtam. Ezt a kötetet akár ars poeticaként is felfoghatjuk, s persze szételemezhetjük irodalomértő emberek módjára, hogy Hemingway vajon mit is gondolt az írásról mint olyanról. De olvasó emberként inkább csak azt éreztem, hogy gondolatfolyamokat indított el bennem egy-egy jól irányzott mondatával. Hemingway -nél szerintem látszódik, hogy számára maga a mondanivaló a lényeg: ha ez nincs meg, akkor minden hiába.

Két éve volt szerencsém ehhez a könyvhöz, de még a mai napig sokszor eszembe jut. Nagyon kevés olvasmányom volt eddigi életem során, ami egyszeri olvasás után ennyire beleégett volna az emlékezetembe. Idézetek és impressziók jutnak eszembe, akárhányszor ránézek a könyv fedelére. Vagy csak meghallom azt a szót, hogy Párizs.

Ernest Hemingway: Vándorünnep
Eredeti cím: A Moveable Feast
Fordította: Göncz Árpád
Kiadó: Fekete Sas
Oldalszám: 224

Related Posts with Thumbnails