Pages

A fantáziám eladó!

2010. február 1., hétfő


Jostein Gaarder: A történetárus

kiolvastam: 2010. január 29.


Különleges könyvet tarthat kezében az olvasó A történetárus személyében. Nem is csoda, hogy a Lobo által összeállított Évtized könyvei listában benne szerepelt az első húszban. Azt hiszem méltán illette meg ez a helyezés, mert tényleg nem egy mindennapi történetről van szó.


A regény főszereplője egy akár grafomániásnak is titulálható férfi, aki csak úgy ontja magából a különböző regényötleteket, szinopszisokat, egyszerűen nem tud velük leállni. De ő, az írókkal ellentétben nem vágyakozik a hírnév után, de a pénz viszont kell. Így hát üzletelni kezd az irodalmi világgal: vázlatait eladja jó kis pénzösszegekért, s így mindenki boldog: az ötlettelen író és ő is. Egész komoly kis hálózatot épít ki, amely már nem csak az országhatárokra korlátozódik, lassan az Európa írói függnek az ötleteitől. Ám ahogy az lenni szokott, az üzletelés lassan túlnő főhősünkön, titkának kitudódása már veszélyeket rejt, s lassan kialakul az üldözési mánia.


A regény fikciója szerint ezt a történetet ő maga, vagyis a főhős írja, hogy elmesélje hogyan is vált grafomániássá, hogyan fedezte fel a fantáziájával való üzletelés lehetőségét, s hogyan szőtte a hálóját az irodalmi életben. Sok mindent megértünk vele kapcsolatban, ám a végső megoldást, a kezdet kezdetét mégis a könyv vége fejti fel nekünk.


A főhős furcsasága már gyerekkorának elmesélése közben feltűnik: nemcsak azzal, hogy nem játszik a többi gyerekkel, sőt igazából játékokkal sem, hanem már akkor a fantáziavilágát hívja segítségül, s a külső szemlélő csak annyit lát, hogy a gyermek ott ül a szoba közepén, és nem mozdul órákon keresztül. De valójában a képzeletében ezer meg ezer országot jár be, száz meg száz helyzetbe képzeli bele magát: míg teste nyugodtan pihen, lelke szárnyal a különböző valóságsíkok között. Ám a gyermekben nem csak ez a furcsa: minden lépését figyelemmel kíséri az apró, alig egy méter magas kisember, aki szürke öltönyt visel, fekete lakkcipőt és csúcsos, zöld filckalapot. A főhős azt mondja, hogy korábban mindig vele álmodott, aztán egyszer csak kilépett ebből az álomvilágból, s azóta hűséges követője lett.


A regény olvasása közben nem csak a főhős történetét kísérhetjük figyelemmel, hanem megismertet jó pár általa kitalált történettel, amiket vagy eladott egy írónak vagy elmesélt valakinek. Igazából ezek valóban kis vázlatok, melyek támpontot nyújthatnak az íróknak, olykor még pár tanács is ott van a végén, hogy miket kéne a megírása során jobban kibontani, mire kell odafigyelni és ehhez hasonlók. A cirkuszigazgató és annak lánya, Panina Manina története folyamatosan visszatérő motívum, ami a főszereplő számára fontos személyeknek van elmesélve, mindig egy pici változtatással. S a végén ez a történet hozza meg a főhős és a lány számára a nagy felismerést, ami az olvasókra is meghökkentően hat.


Jostein Gaarder stílusa nagyon jó, könyvében sok gondolat ötlik fel az irodalomról, a tömegkultúráról és az érvényesülésről. Igyekszünk megérteni ezt a tőlünk nagyon távol álló főhőst, akivel néhol talán képesek is vagyunk azonosulni, vagy ha azt nem is, legalább megérteni. Igazából nekem folyton egy, valamelyik dokucsatorna által sugárzott műsor jutott eszembe, ami a grafomániás emberekről szólt. Mutattak olyan embereket, akik a házuk összes falát teleírták szövegekkel, és képtelenek voltak kimozdulni egy jegyzetfüzet nélkül, mert egyszerűen úgy érezték, akár Gaarder könyvének főhőse, hogy ha nem írja le a gondolatot, akkor úgy érzi mindjárt szétrobban a feje. S ha nem volt jegyzetfüzetük, akkor megtette a karjuk, egy pad, a járda vagy bármi más papír helyett. Általában mind magányos emberek voltak, akik csak az írásnak éltek, egyszerűen nem jutott idejük az emberekre, s mindezt mindenféle írói ambíció nélkül. Ők sem vágytak hírnévre, ők csak írni akartak (vagy inkább kellett?).


A regény végével, mint oly' sokaknak akik olvasták, nekem is problémám akadt: nem értettem, miért kellett oda ez a sakkozás és annak a részletes taglalása, és idegesített, hogy annyira nyitott maradt a vége. Persze, lehet hogy a végére való utalás valahol ott volt a korábbi sorok között csak én nem vettem észre...

Fülszöveg:

Vannak írók, akik kifogynak belőlük, neki azonban állandóan új ötletek jutnak az eszébe. Már az iskolában virágzó kereskedelmet folytat: dolgozatokat cserél édességekre, később a lányok csókjaira. A tapasztalat, miszerint a lányok szeretik a meséket, egész életében elkíséri. Mégis abszurdnak tartja a gondolatot, hogy író legyen belőle. Nem vágyik a nyilvánosságra. Úgy dönt, megmarad az irodalom szürke eminenciásának, történetárus lesz.

Ez az üzleti ötlet egészen új, a siker hatalmas. Mindennek azonban mélységes titoktartás a feltétele. Üzletfelei listája hosszú: az alkalmi költőktől a nemzetközileg elismert írókig mindenki szerepel rajta, de mindegyikük azt hiszi, ő a történetárus egyetlen pártfogoltja.

Egy napon hírek kelnek szárnyra. A Pókról szól a fáma, egész alkotói életrajzok manipulálójáról. A leleplezés fenyegeti vajon? Ha igen, vajon mire képesek a becsapott írók? Akár még gyilkosságra is? Hirtelen egy olyan történet kellős közepén találja magát, amelyet akár ő is írhatott volna. Ez a történet azonban keserű valóság, és a mese szálait most nem ő tartja kezében.

Jostein Gaarder a nagy mesélő egy olyan férfi tragikomédiáját mondja el nekünk, aki történetekkel kereskedik, és nem is álmodja, hogy azok veszélyesebbé válhatnak, mint az élet.


Összegzés:
Különleges, nem mindennapi történet, ami bár egy-két nap alatt kiolvasható, mégis maradandó nyomot hagy az emberben. Voltak benne olyan részek, amiket egy picit máshogy képzeltem el, vagy talán máshogy megírva jobban elnyerte volna a tetszésem, de még ezek ellenére is jó könyvnek tartom. Hogy kiknek ajánlom? Mindenféleképp érettebb embereknek, mert nem épp egy gyermek- vagy ifjúsági irodalomnak mondható. Az értékelésemben 6 pontot ért el!

5 megjegyzés:

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Nagyon ügyes és frappáns írás. Isten bizony kedvem támadt elolvasni. de most aligha lesz időm ilyesmire, mert én is regényt írok. Még csak a címe publikus ISTEN SZEKERÉN

Heloise írta...

Igazából nem sok terjedelemre, mert kb. 200 oldal, és a stílusa se döcögős, szóval lehet vele haladni. És nagyon sok jó gondolat van benne, leginkább a kultúráról és annak az alfajairól: legyen irodalom vagy televíziózás stb. Érdemes a kézbe vételre!
A regényt pedig kíváncsian várom, szívesen elolvasnám majd ha kijön a nyomdából

Fülöp Béla (Károlyi) írta...

Most egy másik könyvem jön a nyomdából, de nemsokára küldöm a meséskönyvet olvasni, suttogni vele és róla.
A díjhoz gratulálok, én is megerősítem.

Annszofi írta...

Hmmm. Egészen kedvet kaptam ehhez a könyvhöz az alapján, amit írtál róla. :)

Heloise írta...

@Eszkimókiai: Nahát, örülök :-D még mindig tartom, hogy szerintem szuper könyv ;-) remélem, tetszeni fog!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS