Pages

Amit elvesztésre ajánlok

2010. március 5., péntek

Gregory Maguire: A boszorkány

Mindannyiunk fülében ott cseng az a dal, amit egy kislány énekel a farmon és egy valahol messze, túl a szivárványon levő csodás helyről álmodik. Oz, a nagy varázsló meséje belopta magát a szívünkbe gyermeki egyszerűségével, ahol a jót és a gonoszt könnyű elválasztani egymástól. De mi van akkor, ha a gonosz nem is az, aminek hittük? Ha megtévesztettek bennünket, és valójában a Hatalmas, az Igazságos valójában pont az ellenkezője annak, amit L. Frank Baum lefestett nekünk?

Gregory Maguire műve pont ezt a kérdést boncolgatja, s merőben más nézőpontból mutatja meg nekünk ezt a képzeletbeli birodalmat, s magát a jól ismert mesét: megismerhetjük főhősünk, a Gonosz Nyugati Boszorkány gyermekkorát, végigkísérhetjük egyetemi éveit, s tanúi lehetünk Oz elleni lázadásának, s később Dorothyval való találkozásának. Persze, így az előzmények tudatában az olvasó már teljesen más színben látja a dolgokat, s a korábbi fekete-fehér megítélése gyökeresen megváltozik: rájövünk, hogy a dolgoknak mindig van egy mögöttes mozgatórugója, s ennek megismerésével szemléletünk is pálforduláson mehet végbe.

Az író ezt a nem mindennapi ötletét fantasztikusan tudta kivitelezni: stílusa gördülékeny és igazán olvasmányos, szórakoztató. Kiválóan tudja kihasználni a mese és a való világ kontrasztját, ami így igen jó humorforrásként szolgál. De mindezek ellenére mégse sorolható a ponyva kategóriába, hiszen igen komoly kérdést feszeget a lapjain: Mit jelent gonosznak lenni? S ki számít annak?

A regény olvasása során sok gondolat felötlött bennem a hatalomról, a beilleszkedésről, a szeretetről, a meggyőződésekről, a jóságról, a gonoszságról, a változásokról, a megbocsátásról és úgy magáról az életről. Azt hiszem, ez a regény több, mint szórakoztató irodalom. Sokkal több.

Az elvesztésre azért is ajánlom a művet, mert hiszem, hogy az emberek talán elgondolkodnak a regény üzenetén, s rájönnek, hogy a dolgoknak mindig két oldaluk van, s az elhamarkodottan megítélés nem vezet jó eredményre. S mindezt Maguire egy olyan mesevilágon keresztül üzeni, amely már egyszer elvarázsolt minket, s más oldalát mutatva is ugyanazt a hatást éri el, vagy még jobban rabul ejt.

Az írást megtalálhatjátok még a játék blogján, ahol az ajánló végén egy kérdést is olvashatsz a könyvvel kapcsolatosan (nem kell megijedni, nem olyan nehéz... a Google csodákra képes), amelyre ha helyesen válaszolsz talán pont Te leszel az a szerencsés, aki megnyeri ezt az igazán fantasztikus könyvet! Én a helyedben játszanék...

A játék részleteiről érdeklődsz, akkor sasold meg a játék blogját

Nincsenek megjegyzések:

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS