Pages

A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

2013. június 14., péntek

A meséknek szokása arcot váltani. Rakoncátlan, nyakas holmik, vétségre és radírdobálásra hajlamosak. Ezért kell őket vastag, szilárd könyvekbe zárni, hogy ki ne szabaduljanak és ne kavarjanak bajt.

Ez volt az egyik könyv, aminek hihetetlenül és elmondhatatlanul vártam a megjelenését a Könyvfesztivál idején. Még a télen elkezdtem olvasni angolul, és már akkor tudtam, hogy ez egy nagyon nekem való történet. Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy alakultak végül az elfoglaltságok miatt, akkor már angolul elolvastam volna, de aztán hosszabb időre félre kellett tegyem a könyvet, s aztán már csak a Könyvfesztivál előtt nem sokkal ocsúdtam fel - akkor meg már igazán úgy voltam, hogy megvárom a magyar kiadást. De továbbra is tervben van, hogy befejezem angolul is. Aztán meg majd újra és újra előveszem ezt vagy amazt a kiadást, mert igen, ez nekem tényleg annyiradenagyonnagyon történet volt.
Bár azt hiszem, sok újat nem tudok mondani vele kapcsolatban.

A történet főhősnője egy Szeptember névre hallgató kislány, aki egy napon ugyancsak megunta szülei házát, ahol minden áldott nap ugyanazokat a rózsaszín és sárga teáscsészéket meg a hozzájuk illő mártásos tálakat mosogatta, és ugyanazzal a barátságos kiskutyával játszott. Ekkor a Zöld Szél megszánta őt, és a lány tizenkettedik születésnapját követően az ablakához repült, és egy igazi mesés kalandra invitálta, mégpedig nem máshová, mint Tündérföldre, ahol boszorkányok, sárkánygyíkok, gólemek, manócok és vad velocipédek lettek kalandjának szereplői. No, és a Márkinő, akitől minden alattvalója retteg. 

Úgy gondolom, hogy Valente regénye sokkal több, mint egyszerű ifjúsági regény. Annyira mély gondolatiság van benne, hogy őszinte legyek, nagy bajban vagyok a korosztály-besorolásnál. Nem tudom, milyen időseknek szánta ezt a könyvet valójában, és hogy hány éves kortól lehetne ezt a könyvet bátran ajánlani, de az biztos, hogy fontos és igazán nem mindennapi regény, amiről beszélni kell - főleg, ha az olvasó még gyerek. amúgy tényleg kíváncsi lennék, hogy mi csapódik le nekik belőle Nehezen szabadul meg tőle az ember - már ha értitek mire gondolok. Hiába fejeztem be a könyvet, folyton folyvást felbukkannak előttem jelenetek, gondolatok, érzem, hogy még mindig féllábbal a történetben vagyok, még így, ennyi idő elteltével is. Nem irigyeltem egyetlen utána következő regényt sem, hiszen ilyen erős könyv után nehéz is lett nekem megfelelni. Sokan nem is tudták megugrani ezt a lécet, ezért visszavándoroltak a könyvespolcom tetejére.



Én azt mondom, hogy kicsit sötét történet ez -  és örültem, hogy Valente egy ilyen "igazi" mesét gyúrt össze. Nem szépítgetett, nem cicomázott, és pont ezért megmaradt igaznak. Nagyon egyet tudok érteni azokkal, akik Szeptember kalandjait az Oz, a csodák csodájához vagy éppen az Alice Csodaországban - hoz hasonlították bocsánat, már nem tudom kiknél olvastam anno és hol, sok-sok ismerős elem bukkan fel, mint például a Zöld Szél mint Dorothy tornádója, aki Szeptembert elviszi szürke kis világából a színekkel és kalandokkal teli Tündérföldre,  vagy ott vannak még az idegen világ furcsa szabályai, vagy éppen a véresen kegyetlen, zsarnokoskodó uralkodó, és a........ nem mondom el, mert spoileres. Amúgy még a három boszorkány miatt a Macbeth is eszembe villant egy jelenet erejéig, és még jónéhány korábbi olvasmányom, de mindemellett - vagy éppen pont ezért - mégis megmaradt számomra valami hihetetlenül eredeti történetnek.

Gyönyörű allegóriája ez az ártatlanság elvesztésének, tele irodalmi párhuzamokkal és filozófiai gondolatisággal: tényleg egy igazi csemege ez a meseregény, és ha tehetném, én bizony azt kívánnám, hogy bárcsak sose érne véget. És ha a Zöld Szél egyszer értem jönne, akkor.... azt hiszem, nemet mondanék. Inkább csak olvasok róla, az mégis azért biztonságosabb.

De egy sárkánygyíkot azért boldogan elfogadnék barátomnak. 

Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet
The Girl Who Cirumnavigated in a Ship of Her Own Making
Fordította: Kleinheincz Csilla
Kiadó: Ciceró Kiadó
Oldalszám: 273

Nincsenek megjegyzések:

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS