A marsi

-- Milyen érzés lehet? -- tűnődött. -- Ott ragadt, azt hiszi, teljesen egyedül van, és lemondtunk róla. Milyen hatással van ez egy ember lelkiállapotára?
Visszafordult Venkathoz. 
 -- Vajon mire gondolhat éppen? 

NAPLÓBEJEGYZÉS: 61. SOL 
Hogy lehet, hogy Aquaman képes irányítani a bálnákat? Hiszen azok emlősök! Ennek semmi értelme.

Néha már elfilóztam azon, miközben valamelyik sci-fi sorozatot néztük, hogy milyen lehet ott ragadni egy tök idegen bolygón. Totál szívás. Úgy értem, semmi otthonosság nincs benne, minden idegen, mások a törvények, és az ember ott tényleg minden percben a túlélésért küzdene. Persze, ez mindig csak átvillant az agyamon, sose foglalkoztam igazán behatóan a témával. Annyit azonban biztosan tudtam: én nem élném túl, az fix.

Nem úgy, mint Mark Watney, a Marson ragadt Robinson Crusoe, aki egy szerencsétlen véletlen folytán ott ragad a vörös bolygón, és nagyon úgy tűnik, ott is fog kipurcanni. De Mark nem adja magát olyan könnyen: tervet készít, hogyan is húzhatná ki minél tovább. Mark titkos fegyverei igazából a kiirthatatlan élni akarása és örök optimizmusa voltak, amik nélkül valószínűleg egy solig se bírta volna ki. Az olykor már-már mániás rögeszmébe átcsapó számítgatásait is elnézte neki az ember, mert egy idő után tudta, hogy újra visszatér majd az a szórakoztatóan sziporkázó elbeszélő, aki élvezetessé teszi ezt az eseménytelen Marson ücsörgést.

Jó, nyilván ez túlzás - mert nem volt eseménytelen, csak kicsit más volt a tempója a dolgoknak. Nem egy feszes tempójú, letehetetlenül izgalmas regénnyel kell számolni Andy Weir könyvénél, de az biztos, hogy az ember egy idő után eljut arra a pontra, amikor egyszerűen tudni akarja, hogy Mark épségben megmenekül, és a hihetetlen kalandja után visszatér a Földre, ahol a víz és az oxigén - egyelőre - nem egy számolgatni való, beosztásra létszükség.  Félelmetes amúgy belegondolni, hogy a számunkra természetesnek vett dolgok, amik az életben maradásunkhoz kellenek, mennyire kiszolgáltatottá tehetnek minket másmilyen környezetben. Például egy másik bolygón. Mindezen dolgok - víz, levegő, élelem, hőmérséklet - egyszerűen annyira természetesek, hogy észre sem vesszük, mennyire függünk tőlük az életben maradásnál. 

Ám Mark marsi tartózkodásának legfélelmetesebb része talán a magány volt. A teljes, totális magány - tudni, hogy ő az egyedüli élőlény egy egész bolygón. Félelmetes és nyomasztó egyszerre. Bár ez nyilván nem üt ki annyira a sorok közül, hiszen Mark egy hihetetlen pozitív személyiség, akinél nem igazán úgy tűnik, hogy nagyot szólna ez a "úristenamarsonragadtam"-dolog,  de azért át-átsejlik olykor az egyetemes magány érzése. 

Markot, mint elbeszélőt imádtam. Azt hiszem, kevesen lennének képesek egy robinzonádot élvezetesen elmesélni. Bár őszintén bevallom, még így is inkább a földi események voltak számomra a gyorsabban olvasósak, talán a több interakció és egyéb miatt. Mindenesetre Andy Weir regénye hihetetlenül jó volt (még ha ezt olvasás közben nem is gondoltam mindig így - főleg a sok számolgatásnál), a hihetetlen McGuiver beütések mellett is. Mindenesetre arra a megállapításra jutottam, hogy Weir regényében nem lennék főszereplő semmi pénzért, mert nem kevés megpróbáltatások elé állítja főhőseit. És én ezt garantáltan nem élném túl. 

 

Andy Weir: A marsi

The Martian

Fumax Kiadó

358 oldal