2017. november 30., csütörtök

#november

A november az a hónap volt, amikor elkapott a könyvláz mindenféle értelemben. A boltunk netes felületén vadul nyomkodtam kétnaponta a "megrendelem" -gombot, délutánokat töltöttem azzal, hogy listákat írtam a könyvtárból kikölcsönzendő könyveimről, és a boltunkba beérkezett könyvekből is bőven akadtak olyanok, amiket félretettem magamnak. Igen, elég őrült nő üzemmódba kapcsoltam, pedig koránt sem így terveztem. Valami olyasmi elhatározást érleltem magamban még október végén, hogy csak ésszel költök meg minden, mert közeledik a karácsony, és kell a pénz még itthoni dekorokra meg másoknak ajándékokra. De hát... c'est la vie.


Az első, amit ebben a hónapban megvettem az a Harry Potter és az azkabani fogoly illusztrált változata volt. Mérhetetlen önuralmamról tanúbizonyságot téve még mindig nem bontottam ki a nejlon csomagolásából, mert azt Mikuláskor tervezem, ahogy az előző években is tettem. Ugyanezen a napon landolt még a táskámban Margaret Atwoodtól az Alias Grace is, amit kezdetben nem terveztem megvenni, de aztán  érkezett belőle a boltba, és úgy voltam vele, hogy ez simán belefér még. Aztán Philip Pullman: A Por könyve is egy régóta várt megjelenés volt részemről, már tavasz óta lázban égtem miatta. Erre majd hamarosan sort fogok egyébként keríteni, de pont ma reggel ötlött fel bennem az a gondolat, hogy lehet jó lenne újraolvasni Az Úr Sötét Anyagai trilógiát is, mert úgy szerettem anno. Aztán annyian írtak dicsérő posztokat Ali Benjamin: Suzy és a medúzák című könyvéről, hogy nyilván muszáj volt ezt is megrendelnem magamnak. Remélem, ezzel nem járok úgy mint Stephanie Garber: Caraval című regényével, amit szintén megvettem már nem is tudom milyen indíttatásból (máig sem értem.... talán a szép borítója?) , de most jelenleg úgy vagyok vele, hogy ezt eléggé megszívtam. A közepénél tartok, de semmi jót nem tudok róla mondani, úgyhogy most egy kényszerpihenő állt be a kapcsolatunkban. Valószínűleg el fogom majd olvasni, mert dühít, hogy ennyi pénzt kiadtam érte (oké, amúgy van csodálatos dolgozói kedvezményem, amivel azért elég barátságosak a könyvárak, de hát azért mégis..) . Aztán majd jól elajándékozom valaki olyannak, akinek talán tetszene. Andy Weir: Artemis című regényét szintén nyilván muszáj volt megvennem a megjelenés napján, mert én és a férjem is eléggé szerettük A marsit. És még itt van Ferrantétól Az új név története is, de ez még jelenleg bent van a munkahelyemen, én meg kényszerpihenőn idehaza.

Ebben a hónapban hat könyvet sikerült elolvasnom, de legalább kétszer ennyit szerettem volna. (mint mindig) Az Átmeneti üresedés és a Mi vagyunk a medvék jelentették a toptop olvasásaimat, talán kedvenc könyvekké is váltak. Ezt még pontosan nem tudom, majd az idő eldönti. Shaun Tan: The Arrival című képregényét még októberben zsákmányoltam, és ezzel egy nagyon régi vágyam teljesült. Ebben sem csalódtam, elképesztő könyv ez és gyönyörű, mindenféle értelemben. Olvastam még egy ifjúságit is az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában képében, amit nagyon megszerettem, mert kicsit más, mint a YA irodalom nagy része. És nem csak a meleg téma miatt. A hónap folyamán továbbá elolvastam még Nyáry Krisztián: Merész magyarok című könyvét is, ami hozta a megszokott színvonalat szerintem. Szép kiadvány, érdekes történetekkel. És végül ott volt még a nálam kissé mostoha sorsra jutott Utas és holdvilág. Talán korábban kellett volna olvasnom, talán a bölcsészesebb vagy mihályosabb korszakomban. 
Mindezek mellett még azt is elmondhatom, hogy novemberben három várólistacsökkentéses könyvet is teljesítettem, így a játékszabályok szerint már csak egy könyv van hátra. Bár a listámról még ezenkívül egyet biztosan el szeretnék olvasni, illetve nagyon kacsingatni kezdtem mégis Dickens bácsi felé, akit már május környékén feladtam. Majd meglátjuk, mi lesz. Ami biztos, hogy Harry Potter olvasás tutira lesz decemberben. 
Igen, már megint.

Többiek és a november:
Amadea, Theodora, NikkincsPuPilla

13 megjegyzés:

theodora írta...

Az illusztrált HP nagyon jó kis ajándék és Potter olvasásból sosem lehet elég! :D Én a filmekre szeretnék - sok mással együtt - újra sort keríteni.
Caraval olyan fura könyv, most volt a BASC dobozban de még nem olvastam róla el senki véleményét, írsz majd róla? :)

Utas és holdvilág nekem se jött be, pedig azt hittem nyerő lesz - szintén a bölcsész vonulat miatt.

Heloise írta...

Így van! :D Igen, a filmek nálunk is karácsonyi programok szoktak lenni - bár én csak az első részt szeretem belőle. :)
Igen, tervezek róla majd írni, ha egyszer ráveszem magam, hogy végre folytassam :D de lehet, hogy a hétvégén most már lenyomom. Kicsit bánt, hogy rosszak voltak a vele kapcsolatos megérzéseim :(
Igen, az Utas és holdvilághoz hangulat kell vagy valami beállítottság, nem is tudom. Közben persze értem én, hogy miért szeretik sokan, de valahogy nekem se működött.

Amadea írta...

Nem is olyan sok, én is ennyit vettem.:)
Sajnálom, hogy nem tetszett az Utas és holdvilág, szerintem nem voltál mihálysajnálós hangulatban.
Ó, de nagyra nőtt már valaki.;)

PuPilla írta...

Nagyon jó a kép! :) És olyan lelkesen ecsetelted a vásárlásaidat, nem szabad hogy zavarjon, ha kicsit többet költekeztél, ha tényleg ilyen örömet okozott! :)))
Az év végi összegzésben is gondolom akkor ki fognak emelkedni a Rowling és Backman könyvek. :)
Gratula, hogy ennyi vcs-t olvastál! Akkor már tényleg alig kell valami a teljesítéshez. :) Miamona kihívásán is részt veszel?

Heloise írta...

Igen, ez lehetett itt a gond szerintem is. De Erzsi szála érdekes volt, kár hogy nem kapott nagyobb teret.
Chili nő, mint a gomba. :)

Heloise írta...

@Pupilla: Chili érdeme, ő pofátlankodott be a koncepciómba :D
Igen, Backman és Rowling megint tarolt nálam, ez már szinte borítékolható lesz minden évben.
Köszönöm :) igen, most már én is teljesíthetőnek érzem a dolgot. Nem sajnos, ott lemaradtam a dologról. De ha jövőre esetleg csinál megint, naná hogy résztveszek majd :)

PuPilla írta...

Chili, de jó neve van! :) ♥

Heloise írta...

Köszii :) vörös és csípős (értsd: karmolászós, harapdálós) volt, amikor befogadtuk :D ezért lett ez a neve. Azóta szelídült, de még mindig nagyon eleven :D

PuPilla írta...

Tökéletes név! :) =^.^= :)

Nikkincs írta...

Szerintem sem sok, és milyen csudásan szépségesek, a kép is nagyon hangulatos róluk :)
Az Artemisre nagyon kíváncsi vagyok, de nem mertem megvenni, viszont a Ferrante közös pont lesz szerintem mindannyiunknál, hozzám dec.ben fog érkezni.
A Mi vagyunk a medvéknek nagyon örülök, mármint, h neked is úgy tetszett mint nekem. Az Átmeneti üresedést is sorra szeretném keríteni miatta, meg persze Rowling miatt is.

Heloise írta...

Nekem nagy bizodalmam van az Artemis felé :) Próbálom minél hamarabb sorra keríteni őt is majd. Nagyon sokan vártuk Ferrantét :))
Az Átmeneti üresedést pedig csak ajánlani tudom - bár sokkal kegyetlenebb, mint Backman könyve, de nagyon szuperséges. Ahogy elolvastam anno a posztodat a Mi vagyunk a medvékről, tudtam, hogy imádni fogom :)

Nita írta...

Szerintem sose bánd, hogy most ennyi beszerzésed lett, főleg, hogyha a java része örömöt okoz. :) Én éreztem valahogy, hogy a Caraval szép külsejének nem szabad bedőlni...
Az Artemisben én is nagyon bízom, de még várnom kell rá, valakitől karácsonyra fogom megkapni. :)

Heloise írta...

A józan eszem nekem is ezt diktálta a Caravallal kapcsolatban. Aztán mikor megérkezett hozzánk a boltba, megjött a hörcsögrefelxem is :D
Szuper karácsonyi ajándék lesz :)

Follow Me @photos_from_anna