2017. december 28., csütörtök

Csökkentsd a várólistádat 2017. - Az összesítés

Nem olvastam végül Dickenst. Pedig sokszor tervben volt, de aztán mindig visszatáncoltam. Az év során háromszor is levettem a polcomról, és ezekből az alkalmakból kétszer még az első oldalt is elolvastam. Az eredeti tizenkettes listámról még Harper Lee regénye, a Menj, állíts őrt! is lemaradt végül, pedig méretéből adódóan nem éppen úgy definiálnám, mint azt a könyvet, amit még gyilkos fegyverként is használhatnék. Egyszerűen csak ingerencia nem volt most.



Mindenesetre azt kijelenthetem, hogy nagyon sok felejthetetlen, fantasztikus és oltári könyvet adott ez a játék nekem. Vagyis pontosabban a listám. Tolvajok tele, Papírsárkányok, Szikomorfán születtem, A könyvtolvaj, Családom és egyéb állatfajták, Átmeneti üresedés... atyaég, ezek mind-mind benne lettek az idei toptop olvasmányaim között, és ezek tették ki a várólistacsökkentéses Tizenkettek felét! Hát kérem, mi ez, ha nem egy fenomenálisan szuperségesen összeállított lista?! Azt hiszem, az életben nem álltam még ennyire közel a tökéletesség nirvánájához. 
Egészen jó volt még a Vörös lázadás is meg a Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája, a Merész magyarok színvonalas volt, ahogy A titokzatos stylesi eset is hozta a megszokott Agatha Christie színvonalat. A London folyói viszont nem hozta még meg a kedvemet a folytatáshoz, de nem elképzelhetetlen, hogy folytassam a sorozatot majd.
Mellényúlást én nem is nagyon emlegetnék az idénre választottjaim között. Az Utas és holdvilágért ugyan nem rajongtam, és alapítani se fogok mostanában Mihály Fan Clubot, de ettől függetlenül én azt mondom, hogy nem volt rossz könyv - csak most nem feltétlen tudott úgy megszólítani, ahogy kellett volna. Ez pedig nem feltétlen csak a könyv hibája. Kicsit sajnálom még, hogy Kenneth Graham meseregénye, A szél lengeti a fűzfákat kimaradt idén, pedig nagyon terveztem, hogy ez mindenképp benne lesz, hiába került az alternatív listámra. 

A jövő évin is biztosan indulni fogok, nagy löketet adott most az idei teljesítésem. Szerettem volna én is kicsit többet olvasni a minimum teljesítésnél, legalább egy vagy két könyvvel (meg Dickenst!!) , de aztán nem úgy hozta az élet meg az olvasási kedvem sem. Elképzelhető, hogy lesznek könyvek, amik átcsúsznak jövőre, de ezt majd a napokban jobban átgondolom, mikor a vércukorszintem már kevésbé hat ki a választásaimra.

10 megjegyzés:

Amadea írta...

Gratulálok, Dickens ide vagy oda, azért sikerült.:)
Nálam akut cukorkóma áll fenn, és még az idő is elromlott, nem tudok elmenni futni. Lehet, hogy ezért kínlódom a jövő évi listával?...
A London folyói nekem se tetszett annyira, azóta se folytattam a sorozatot (vagy három éve olvastam). Mihályt sajnálom, szerintem jó kis könyv, de ha ismerném, egy kicsit megverném - más olvasni valamiről és személyesen ismerni.

Heloise írta...

Köszönöm szépen! :)
Oh, ne is mondd a cukorkómát - jelenleg az agyam helyén bejglik és szaloncukrok vannak :D Kíváncsi leszek, mit fogsz majd feltenni a listádra - nekem már 3-4 megvan, de a többi még kigondolás alatt van...
"de ha ismerném, egy kicsit megverném" :D :D
Igen, a London folyóitól valahogy többet vártam én is, bár hallottam már valakitől, hogy a második rész rántotta inkább magával. Szóval, nem mondom, hogy nem lehet részemről folytatás, de annyira nem sürgős nekem sem :)

Ilweran írta...

Gratulálok, tök jó kis lista lett :) jót nevettem a kezdésen, szegény Dickens :)
Én szentül elhatároztam, hogy jövőre nem indulok, de épp ma meginogtam, ájjj... mi lesz ebből?
Amúgy én nagyon bírom a London folyói sorozatot, pont mert annyira komolyan vehetetlen, hetek óta újraolvasáson gondolkodom.

Heloise írta...

Köszi szépen :) Igen, Dickens nálam mindig kicsit megszívja, szegény Szép remények is vagy eltartott 5 évig, mire sikerült elolvasnom (és egyébként imádtam :) )
hajaj... :) Kíváncsi leszek, végül hogy döntesz majd :)
Nekem a közepétől kicsit leült a London folyói sztorija, de bírtam a humorát amúgy én is :)

PuPilla írta...

Jajj olyan jót nevettem ezen a poszton! Mihály Fan Club és az utolsó mondatod: "de ezt majd a napokban jobban átgondolom, mikor a vércukorszintem már kevésbé hat ki a választásaimra." :'D

Az eredeti listád tényleg nagyon szuper volt, borítékoltam volna, hogy ezek a könyvek mind-mind nagyot fognak szólni (Átmeneti, Papírsárkányok, A könyvtolvaj, Szikomorfán, Tolvajok tele, Durrell!!) Hogy csináltad, hogy ennyi jó könyvet válogattál össze? :D Gratulálok a teljesítéshez, Dickens meg megvár, ha még mindig akarod. :)

Heloise írta...

@PuPilla: Köszönöm szépen :)))
:D :D igen, a sok bejglitől és szaloncukortól képes vagyok túlságosan is vakmerő lenni, és például ilyeneket mondani, hogy "jah, simán elolvasom 2018-ban a Háború és békét" :D :D muszáj volt megvárnom, míg visszarázódom a normális állapotomba :D
Hallod, túl sok mindent tologattam magam előtt :D - mármint ezek mindig is tervben voltak, de aztán befurakodott eléjük mindig valami. De most, hogy ennyi szuperséges könyvet ellőttem ezzel a játékkal, már idén is kicsit gondban voltam. Mármint... persze, így is kerültek be olyan könyvek, amik borítékolhatóan tetszeni fognak majd nekem, de szerintem most nem lesz annyi fenomenális élményem, mint ebben az évben volt. De ne így legyen, majd meglátjuk :)

PuPilla írta...

Hú, egy Háború és békét feltenni a vcs-re jó nagy vakmerőség lenne, bizony. :D Valóban meg kell várni, hogy elmúljon a cukorkóma! :D
Én is mindig túl sok mindent tologatok magam előtt... Áh, ne mondd ezt, simán lehet most is ennyi szuperjó élményed a listáról! :)

Heloise írta...

Ugye? :D De egyszer annak is sorra kell kerülnie, már 16 éve tologatom szegényt :( De a cukorkóma akkor is veszélyes :D
Jaj, köszönöm - úgy legyen :D

Nikkincs írta...

Heloise, ez valóban szuper lista lett 2017-re, hogy a 12 fele ennyire bejöjjön az nagyon-nagyon ritka. Mondanom sem kell azok az én kedvenceim is, az Átmeneti üresedést még ugyan nem olvastam, de karácsonyra megkaptam, nekem 2018-as vcs-ben van benne most, tuti bejövős könyv lesz. Kívánom, hogy a 2018-as játék is legalább ilyen jól sikerüljön, szerintem ez csak egy lökést ad bizonyos könyvek felé, ne kell vérkomolyan venni az egészet :))

Heloise írta...

Igen, így kicsit az ember visszafogja azt a sok csábítást, amik a megjelenésdömpingeknél, blogposztok olvasásánál meg a könyvtári kóborlások alkalmával érik az embert. Szerintem a vcs játék erre jó, hogy tényleg kicsit tudatosabban (nem vérkomolyan) ne hagyjunk elveszni bizonyos könyveket.
A biztatásod után most már tényleg tudom (mert eddig csak sejtettem :) ), hogy az idei játék is csomó jó könyvet fog nekem hozni :) Én is sok csudaklassz könyvet kívánok az idei vcs-dhez!

Follow Me @photos_from_anna